A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1542-1544 - Zalai gyűjtemény 54. (Zalaegerszeg, 2002)
Bevezetés
nyilván a királyi ill. nádori (vagy helytartói) kancellária oklevél-szerkesztési gyakorlatának megváltozása áll. Megfigyelhető, hogy ezekben az években sok olyan ügyben tesznek panaszt a királynál, vagy a főméltóságoknál, amelyekben a panaszos már hosszú évekkel ezelőtt szenvedte el a sérelmét. A konvent ezután példás gyorsasággal (átlagosan egy-két hét alatt) kézbesíti az idézést az illetékesnek. A birtokbaiktatási ügyek elintézése sokkal lassúbbnak tűnik: az oklevél kézhezvételétől számítva néha hónapok is elteltek a jogi aktus végrehajtásáig. Egyébként a korszak oklevelei között csökkent a birtokbaiktatást elrendelő mandátumok száma, ez a birtokmozgások lelassulásának a jele. Megfigyelhető - és tovább vizsgálandó - az a jelenség, hogy mindkét konvent eljárt a saját érdekszférájába tartozó emberek ügyében. Lektorom, Gecsényi Lajos hívta fel a figyelmemet a korszak joggyakorlatának egy olyan jelenségére, ami okleveleinkben is megfigyelhető. Ferdinánd mandátumainak kiadási helye legtöbbször Pozsony, de néhányat Szenyéren, Devecserben, Pölöskén, Szentivánon kelteztek, jóllehet a királyi kancellária ott biztosan nem állíthatta ki őket. Az oklevelek tényleges kiállítói ezen esetekben a nagybírák protonotariusai lehettek. Az ítélőmesteri tisztség a Mohács előtti évtizedekben olyan joghatósággá alakult, amely a török időkben képes volt átvenni a kúriai bíróságok feladatainak egy részét. Mivel az ítélőmesterek őrizték és alkalmazták a nagybírák pecsétjét, de a személynök is átengedte nekik, uruk pecsétjével állíthattak ki oklevelet. A lecta és correcta jegyzetek működésükre utalnak.27 Mohács után a kuriális bíráskodás nem működött folyamatosan, csak alkalmilag ült össze egy-egy törvényszakra - octava. A XVI. század közepének anarchiája sűrű törvénykezési szüneteket eredményezett, ezért a jogszolgáltatás más formái terjedhettek el mind a zavaros, háborús időszakokra jellemző protonotáriális vándorbíráskodás. Az ítélőmester írnokai kíséretében bejárt egy országrészt és szükség szerint ítélkezett, ill. okleveleket állított ki ura nevében. Az öt protonotarius (2 személynöki, 1 horvát báni, 1 nádori, 1 országbírói) helyi törvénykezése sok visszaélésre adott okot. Törvényi alapja nem volt, illetékesség szempontjából semmi nem korlátozta a működését. A jogszokás alapján később is élt ez a tevékenység egészen az 1723. évi igazságügyi reformig.28 27 Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp., 1971. 380-381. p. 28 Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp., 2000. 258-260. p. - Bónis György-Degré Alajos-Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. Zalaegerszeg, 1996. 85-86. p. 15
