Németh László: A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849 - Zalai gyűjtemény 52. (Zalaegerszeg, 2002)
A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849
szerződésnek a sinagógában lett kihirdetésekor azon szerződés ellen lett kikeléséért, s innend következett szóváltásáért a kóterben is tétetett, írt Rétser Farkas ellen bosz- szúra gerjedvén, ellene néminemű indulatoskodásbul is ez elszámlált folyamodásokban foglalt panaszokkal járultak, azt a község türödelembéli és árvapénzeknek rossz lélekkel lett elköltésérül, a jegyzőkönyveknek meghamisíttásárul vádolták, s ezen okok- bul befogattatását is kérték. Igaz ugyan, hogy azon vádok, melyek a folyamodásokban előladatnak, de még eddig az elöladott oklevelekkel tökélletessen be nem bizonyíttat- tak, oly nagy érdekűek, hogy a megvalósodás esetére azokért írt Rétser Farkas nemcsak fenyítéket, de keményebb büntetést is érdemel. Minthogy azonban ezen vádakat csak úgy lehet tökélletes világosságra hozni, ha Rétser Farkasnak az érintett kasszák- rul vezetett számadásai megvizsgáltatnak. Mivel pedig a számadásoknak itteni megvizsgálásával ezen kirendeltség egyenessen az illető földesuraságoknak törvényes igazaiba vágna, mindenkinek igazait pedig tiszteletben tartani szent kötelesség, azért a kirendeltségnek e részben az a véleménye, hogy a tekintetes nemes vármegye a rendeld földesuraknak kötelességül adni méltóztasson, hogy a többször nevezett Rétser Farkas volt zsidóbírónak számadásait a közössen tartandó úriszéken mentül előbb megvizsgáltatván, ha azokbul némely fogyatkozások fognak világosságra hozatni, azokat írt Rétser Farkas vagyonibul az illető kasszáknak tüstént megtéríttessék. Sőt, ha azon számadásokban csalfaságok és talán pénzlopások is födöztetnének fel, hogy sokszor nevezett Rétser Farkas megérdemlett büntetését el is vehesse, a terhelő irományoknak bemutatása mellett az egész esetet a nemes vármegyének bejelentsék. Ami pedig Rétser Farkas által Veltner Áronnak a sinagógában történt meghurcoltatását, sőt a kóterben is lett becsukattatását illeti, igaz ugyan, hogy Veltner Áron azáltal magát, hogy a zsidó elöljáróság, de a községnek nagyobb része által is hozott végzésnek ellenszegeződött, vétkessé tette, az illyes engedetleneknek megbüntetésére pedig a statutum a zsidó bírónak engedelmet ád. Mivel azonban írt Veltner Áronnak a sinagógában éspedig Rétser Farkas bíró által, akiknek jó példával kelletett volna a többi zsidóság előtt is menni, lett megtámadása és onnénd a kóterben való hurcolta- tása azon tisztelettel, mellyet minden vallásbélinek az ő teremtője dicsőíttésére emelt épületben mutatni kelletik, meg nem egyeztethetik, és eképpen Rétser Farkasnak ebbéli botránkoztató tette nem helyesíttethetik. Azért Rétser Farkasnak ezen cselekedete a kirendeltség átal is rosszaltatván, nékie szoros kötelességül adatott, hogy Veltner Áront a rajta elkövetett illetlenségért a sinagógában, ahol tudniillik azt megbántotta, megkövetvén, egyszersmind a sinagógának illy botránkoztató tettével lett meg- fertőztetéséért a szegények számára 24 váltó forintokat fizessen, mely rendelést Rétser Farkas maga is köszönettel elfogadott. Mégis, minthogy a beadott irományokbul az is kitetszik, hogy ezen civakodásokra leginkább az, hogy a mostani rábinus jóllehet az elöljáróságnak és a többségnek, de mégsem valamennyinek akaratjával fogadtatott fel, adott alkalmatosságot, hogy az ebbül eredett civakodás, s meghasonlás némine112