Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)
Forrásközlési szabályzatok. A forrás kiadásának textológiai problémái
változatok meghagyását. Egy történészt pl. az is érdekelheti, hogy a vármegyei írásbeliség milyen színvonalú volt a 18. században, akkor viszont nem lényegtelen, hogy az egyes szavakat miként is írták. Természetesen az érdeklődő, akármilyen szempontból érdekelje is a téma, bemehet a levéltárba és megnézheti az eredeti iratot és egy nyelvész nyílván meg is nézi, de forráskiadóként nem ez kell, hogy a szemünk előtt lebegjen, legföljebb akkor, ha kifejezetten népszerűsítő műnek szánjuk a kiadványt és a modem átírással az olvasást akarjuk megkönnyíteni. A történeti források nagy részét valóban történészek használják, de mégiscsak gondolni kell a rokon tudományok képviselőire is. Egy néprajzost bizonyára érdekli az, hogy a boglyapénzt a Dunántúlon baglapénz- nek hívták és a selyméket seméknek, a fuvart fórnak vagy fuarnak. Nem mertük volna az ilyen, és az ehhez hasonló szavakat teljesen a modern átírás szabályainak megfelelően átírni, annál is inkább, mivel a szavak egy jelentős része ma már egyáltalán nem használatos. Mályusz Elemér az említett 1960-as vitán azt mondta, hogy a forráskiadási munkának a pályájuk kezdetén álló, fiatal történészek esetében van didaktikai haszna, illetve olyan idősebb korosztályú történészek esetében, akiknek írói vénája már a kimerülés stádiumában van.102 Wellmann Imre ugyan cáfolta ezt a kijelentést, mégis, kimondva vagy kimondatlanul, Mályusz véleményét sokan osztják. De talán a forráskiadási szabályzatok részletes, ha nem is teljes taglalása is bizonyítja, hogy egyáltalán nem könnyű feladat a forrásközlés. Mint ahogy számunkra is hosszas töprengést okozott a forrás- kiadás mikéntje. A felsorolt, valamennyi kiadási javaslat tartalmazott megfontolandó gondolatokat, de teljes mértékben egyikhez sem tudtunk alkalmazkodni, hanem azt vettük át, lehet, hogy helytelenül, mindegyikből, amit forrásunk indokolt. Az eddigi kilenc kérdőpontos vizsgálat forrásközlései sem jelentettek egyértelmű fogódzót. Az első, e tárgyban megjelent munka szerzője, Wellmann Imre a betűhű közlést választotta, csak a központozás esetében alkalmazta a mai helyesírás szabályait. A későbbi kötetek a hangzáshű átírás mellett voksoltak, de az eredmény mégis kötetenként más és más lett.103 A forrásközlés fajtái közül az ún. teljes közlést alkalmaztuk, némi engedménnyel. Magát a 9 kérdést csak egyszer a paraszti válaszok legelején közöltük standard kérdésekről lévén szó. Ugyanezt tettük a szintén standard esküszöveg esetében, ami hol az egyes községi bevallás elején, hol a végén található. Általában elmondható, hogy néhány módosítással az 1974-es szabályzat korhű vagy hangzáshű elvét követtük. Az általunk közölt három járás népessége zömében magyar ajkú, így a vallomásokat kivétel nélkül magyar nyelven jegyezték le. Néhány községbe történtek a XVIII. század elején vagy közepén német betelepítések, de a kérdőpontok mégis magyar nyelvűek. 1,12 Mályusz Elemér hozzászólása a az 1960-as vitához. In: Századok, 1961. 95. évf. 1. sz. 210. p. 1(13 A köteteket név szerint lásd az előző fejezetben és a bibliográfiában. 38
