Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)

Forrásközlési szabályzatok. A forrás kiadásának textológiai problémái

kiadási szabályzat némiképpen az 1974-re emlékeztet, amikor a hangzáshűséget, a tájnyelvi és nyelvjárási sajátosságok érvényre juttatását hangsúlyozza. Röviden összefoglalva Bak Borbála a következő javaslatokat teszi a történeti források kiadásával kapcsolatban," írásának „A gyakorlati céllal készült (levéltári jellegű) magyar nyelvű dokumentumok forráskiadásának típusai” c. fejezetében: A betűhű közlést abban az esetben tartja indokoltnak az 1541 utáni korszakból, ha kiemelkedően fontos személyiségek, bizonyítottan autográf kéziratait publikáljuk.”1011 Előadásában vizsgálja még az ún. korhű átírást, amelynek a lényege a „múltbeli beszéd” mai helyesírási eszközökkel való visszaadása. Ebbe a típusba sorolható az 1974-es szabályzat. Itt említi meg, hogy a korabeli ejtés megállapítása kérdéses és a „mai helyesírás” is változott az idők folyamán, — 1974 óta is — ezért a különböző korszakokban megjelentetett kiadványok, még ha tartották is magukat az ún. korhű elvhez, más-más módja lett pl. az egy korszakból származó, ugyanolyan szavaknak, (szöllő, szőlő stb.) Úgy véli, hogy a korhű átírás elvének követése feleslegesen terhek a forrás kiadóját. Helyette az ún. modern átírást javasolja, amelynek a lényege a mai ejtésmód és helyesírás, meghagyva a kutatónak a mérlegelési szabadságát, hogy eldöntse miként adja közre a forrást. A lényegi kérdést illetően egyet tudunk érteni a szerzővel, ennek ellenére mégis inkább, némi eltéréssel, a korhű átírást választottuk. Azzal teljes mértékben egyetértünk, hogy 1541 után csak kivételes esetben érdemes a betűhű átírást választani. Az is igaz, hogy a korhű vagy hangzáshű átírás számtalan buktatót rejt magában, ugyanakkor a modern átírás teljes érvényre juttatását kissé, ha lehet ezt mondani, kegyeletsértőnek érezzük a forrással és annak lejegyzőjével szemben. Bak Borbála említette, hogy a korhű átírás egyik lényeges eleme, a mai helyesírással való visszaadása a szövegnek, azért is problematikus, mert a helyesírás változása következtében pl. egyazon forrás más korszakban történő kiadása más átírást eredményez. Ez igaz, de a modern átírással is ugyanaz a helyzet, hiszen amit ma eszerint adunk ki, az 50 vagy 100 év múlva már régies és nem modern átírás lesz. Való igaz, hogy a történészt elsősorban az fogja érdekelni, hogy a babótiak menynyit adóztak és nem az, hogy készpínzt vagy készpénzt fizettek-e, de ennek megkülönböztetése a forrás átírója számára, véleményünk szerint, nem lényegtelen, még akkor sem, ha ugyanaz a szó kétféle alakban is előfordul ugyanabban a forrásban. Éppen az általunk is közölt paraszti vallomások esetében. Lehet, hogy a vármegyei tisztviselő egyik alkalommal úgy írta le a szót, ahogyan azt a vallomást tevő parasztoktól hallotta, esetleg máskor úgy, amint azt ő szokta ejteni.99 100 101 Természetesen más magyarázat is lehet arra, hogy miért van ugyanannál a szónál két vagy több változat, de bármi is volt az ok, véletlen vagy szándékos megkülönböztetés, indokoltnak tartjuk a különböző

99 Most csak a számunkra is érdekes, a forrásunkra is vonatkozó javaslatával foglalkozunk.

100 Bak, 1999. 111. p.

1111 Bak, 1999. 118. p. Idézi a Tóth Péter által közzétett soproni kilenc kérdőpontos vizsgálatról megjelent forrásközlést. (Tóth P., 1998.)

37