Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)

Paraszti vallomások - Tapolcai járás

Akik fehérvári custosságnak emberei vagyunk, 1769-dik esztendőben költt, s ide sub A beadott contractusunkhoz képest áltolyában 20 forintokat fizettünk árendaképpen az földesuraságnak. Ezenkívül levélhordozással is tartoztunk, ga­bonabéli, úgy borbéli terméseinkbűl pedig tizedet szoktunk adni. Ezen húsz fo­rint árendát, minekelőtte föllebb írtt contractusunk írásban ki nem adatott is, jó ideig fizettük, de ebbéli fizetésünk előtt, midőn tudniillik az helyeket fölvettük, ki-ki közülünk csak egy forint árendát adott. Az mast folyó 1778-dik esztendő­ben fönt jelentett contractusunk megváltozván, aszerént, mely is itten sub B bé- adatik, az napszámoknak megváltásáért ki-ki közülünk 21 forintott 30 krajcárt füzetett esztendőnként az uraságnak. Az gabonabéli és borbéli terméseinkbűl pedig előbbeni szokás szerént az igaz tizedet kiadni tartozunk és annak Dörgi- csére való vitelére három kocsit. III. Amint az második cikelyre tett feleletünkben bemondottuk, az szerént volt adó­zásunk és fizetésünk. IV. Helységünk haszonvételei: 1. Némely része földeinknek, mellyek a Balatonra dűlőben helyeztettnek, ha trá- gyázhattyuk az kécceres búzát megtermik. 2. Réttyeink, amellyek vannak alkalmatos szénát teremnek. 3. Veszprém városa egy mértföldnyire vagyon helységünktől, aholis, amidőn szől- leinkben gyümölcs terem, gyümölcsünkbűl pénzt vehetünk, de káváiképpen sót közel, magunk szüksségére vásárolhatunk. 4. Rédeg marháinknak határbéli erdőnkön elegendő legelője vagyon. 5. Marháinknak az erdőn lévő forrásokon és rész szerént az Balaton vizén alkal­matos itatója vagyon. 6. Tűzre való fa határbéli erdőnkön találtatik. 7. Szőllőhegy határunkban vagyon, aholy alkalmatos borttermő szőllőket mi is bí­runk és borainkból szoktunk valamely kevés pénzt venni. 8. Határunkban elegendő malmok vannak, aholy szároz időben is szükségünkre őrölhetünk. Helységünknek fogyatkozást 1. Szántóföldjeink töbnyire égemények kövessek, úgyhogy szároz időben az ga­bona bennek még nem nyől, hanem úgy köllött kézzel nyűnni, mivel az kövecs miatt kaszálni nem lehet, ezenkívül nehéz őket szántoni, ha esső van is nem so­káig tartt az nedvessége, hamar kiszárod az eke belűlök. 2. Réttyeinken az földnek kövessége és rész szerént dombos állása miatt sarjút nem kaszálhatunk és agg füvett is keveset teremnek. 3. Jármas marháinknak nyári időben láváiképpen kaszálás előtt sovány legelője va- gyon. 4. Épületnek való fa határunkban nem találtotik. 5. Az fuvarozásnak pénzért nálunk kelete nincsen. 370

Next

/
Thumbnails
Contents