Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)

Forrásközlési szabályzatok. A forrás kiadásának textológiai problémái

rövidséget jeleznek. Az ennél korábbi szövegeknél rövid ékezetet, — leszámítva azokat a szavakat, ahol az ékezet hosszúsága más jelentést takar — míg a 18. századtól kezdve a forrásban lévő alakot tartja irányadónak. Elhagyni javasolja a d, t és g betűk utáni néma h-t, a nem összetett szavakban a dupla mássalhangzót, pl. mosttan. A cz-t, ha cs- vel egyenértékű cs-re, ha c-vel, akkor c-re ajánlja átírni.

„Mássalhangzót megváltoztatni, kihagyni vagy beszúrni csak abban az esetben szabad, ha a szó mai írása megegyezik az egykori fonetikus írás ejtésével (pl. aggyon = adjon; montam = mondtam; kültem = küldtem; fonnyon = fonjon; maraggy = maradj; harmaccor = harmadszor stb.), ilyen esetekben az átírás kötelező.”94 Természetesen külön szól még az apparátusokról. 1974 után többé-kevésbé mindenki e szabályzat alapján adta közre a forrásokat, ill. mindenki erre hivatkozott. Véleményünk szerint a szabályzat általában elfogadható elveket tartalmaz, de minden esetben nem betartható. A forrás maga lehet mérvadó a tekintetben, hogy miként kell vagy még inkább miként lehet átírni. (A latin és német, valamint az egyéb idegen nyelvek esetében célszerű a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően eljárni.) A közelmúltban a Magyar Történelmi Társulat, a Fons c. folyóirat és Budapest Főváros Levéltára szervezésében a levéltári nap keretében rendeztek egy konferenciát, amelynek tárgya a forrásközlés volt.95 A középkori latin nyelvű források kiadásával Tringli István foglalkozott, a német nyelvűekkel Szende Katalin, a kora újkori latin nyelvű források kiadásával Oborni Teréz. A 16., 17. és az általunk is közreadott forrás korszakával, azaz a 18. századdal, Bak Borbála foglalkozott előadásában. Az újkori latin és német nyelvű források kiadásáról Soós István, külön az 1848/49-es forrásokról Hermann Róbert, míg a 20. századi forrásokról Sipos Péter tartott előadást. Ehelyütt természetesen csak, a forrásunk szempontjából érdekes, Bak Borbála forráskiadási javaslatával foglalkozunk.96 Bak Borbála előadása rendkívüli alapossággal tárgyalja nemcsak az eddigi forráskiadási szabályzatokat, de több meat megjelent forráskiadványt is, főként a forrás átírásának elve szempontjából. A megjelent források alapján megállapítja, hogy sem az 1920-as, sem pedig az 1974-es szabályzat nem ad biztos támpontot a kiadóknak. Ezzel szemben megemlíti a más tudományterületen lévő és működő szabályzatokat,97 amelyek alapján megállapítható, hogy a nyelvészek a betű- és ékezethűséget tartják kívánatosnak, az irodalmárok a tudományos, ún. kritikai közlést. Bak Borbála említést tesz még a folklór alkotások, az MTA textológiai bizottsága által jóváhagyott, kritikai kiadásának elvéről.98 Ezen

94 MOE, 1974. 446. p.

93 A forráskiadás helyzete és módszertani kérdései. Konferencia. 1999. december 8. (Az előadások anyaga a Fons 2000. 1. számában jelent meg.)

96Bak Borbála: A XVI-XVIII. századi magyar nyelvű források kiadásának kérdései. Ajánlás a magyar nyelvű források közreadásához. 91-137. p.

97 Irodalmi szövegek kritikai kiadásának szabályzata. Bp., 1996. 7-91. p. és Benkő 1 .óránd, Bp., 1972.

98 Voigt Vilmos-Balogh Lajos, Bp., 1974.

36