Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)

Paraszti vallomások - Tapolcai járás

IV. A községnek semmi közös haszna az korcsmán kívül nincs, sőtt terhűnkre va­gyon, hogy csak egy esztendőben vethetünk, másik vetőre semmi földünk sem lévén. V. Réttyeinken csak második esztendőben kaszállyuk azokat is csak edszer. Föl­dünk éppen kevés vagyon, körülünk kinek kettő, kinek három, azokban kiben egy, kiben másfél, kiben két köböl mégyen. Sarját pedig éppen semmit sem ka­szálunk. VI. Robotott nem szolgálunk, hanem árendát fizettünk, de az levélhordozásban és dézsmavitelben árendán kívül sok napokat töltöttünk. VII. Még ekkoráig semmiféle termésbűi kilencedet nem adtunk sem az vármegyében, hogy szomszéd uraságok emberei adnának, nem tudgyuk. Sem pedig mi az cont- ractuson kívül, akár készpénzt, akár naturálékat az uraságunknak nem adunk. VIII. Puszta helyeink nincsenek. IX. Mind szabadmenetelűek vagyunk. Év nélkül PálffyAdámX Pálffy János X Decsi Mihály X Szijártó István X Előttem: Forintos Ádám táblabíró s. k. 226. LOVAS II. I. Az múlt 1760-dik esztendőben hozattatott bé az tekintetes nemes veszprémi káptolan maga Balaton melléki jószágában, s következendőképpen ezen lovassi helységében is urbáriumot. II. Minekelőtte az új urbárium még lett volna, contractus mellett szolgáltak lovas- siak is, mely contractusson kívül más contractusra, annyival is inkább urbárium­ra nem emlékeznek, azon contractus pedig 1727-dik esztendőben költ. III. Ezen lovassi helységben, az mint már előbb még van írva, elsőben contractus, azután az béhozott urbárium szerint adóztak és tractáltattak az jobbágyok. IV. Közönséges haszonvételeinek számláltathatnak azon benefíciumi, az mellyek már az classificatio alkalmatosságával bémondattatak, hogy tudnyiillik az magok határában marháiknak elégséges pascuatiója, tűzre való fája ingyen, szőlőhegye és alkalmatoss szántófölgyei vannak. Alsóörsi szomszéd lakossokkal az uraság­nak négy malmát árendában bírják, mindennémű jószágokat pedig a közellévő veszprémi piarcon commode distrahálhattyák. V. Az fönt emlétett urbáriumnak föllállétássakor, úgymint 1760-dik esztendőben minden egészheless gazdának volt kiadva két calca túrára 16 hold szántóföld, 32 368

Next

/
Thumbnails
Contents