Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)
Paraszti vallomások - Szántói járás
fórban volt, azalatt más dolgot az uraságnak cselédgye nem tett. Szent Mihál árendának adása és titulussá alat esztendőnkint közönségessen fél meccőborjú árának megfüzetésével egyűt némellik két forént huszonegy, s félpénszt, némely- lyek egy foréntott, s nyolcvanhét, s fél pénszt, némellik egy forént ötven pénzt, némellik pedig huszonnyolc pénzt ílyformán vagyonossabb és erőtlennebb voltokhoz képest adóznak az uraságnok. Közönsségessen esztendőnként pedig kétszáz tojást, ennek előttö három esztendővel ezen egyenetlen füzetéstűl elálván és egyerányú rendre vetettvén. Házot bíró minden lakos füzet egy forintott, harmincöt pénszt, melly három esztendőtűi fogva a tojást sem egyenkint, sem öszvöfogva bé nem atták az uraságnok. Két esztendőtűi fogva rovást tartván, összvöfogva minden gazda, avagy gyalogul helyenként két napot szolgált. IV. Szőlőhegye az helységnek határjában vagyon, korcsmáltotások törvínnek és az uraságnak engedelmébűl Szent Mihál naptól fogva Szent György napig volna. De mivel az helység országúttyán kívül, a hegyek között fekszik, utasoknak ritka járására, és a lakosoknak kevés voltokra nízve, korcsmájok és más egyebekből sem vesznek hasznot, határjok hegyes-völgyes, mezeiknek és réttyeiknek fogyatkozását az záporessőknek hullása miat a hegyekből a völgyekre tóduló víz gyakori károkat okoza. V. Az házhelyek és azokhoz tartozandó földek egyeránt rendelve még eddig nem voltak, némelly gazda húsz, huszonött hold földet két posonyi mérő alá valótt, többet és kevesebbet két vetőre bír. Rétett hasonlóképpen egyenes, s egyerányú számon kívül a rétek minden esztendőben haszonvételűek, sarjút nem kaszálnak. VI. Az harmadik punctumban írott mód szerént számlálhotatdanképpen robotoltak, száma nem lívín nem tudják, jövetelek menetelek vetetődött-e bé. VII. Kilencedet semminémő termésből sem attak ezen nemes vármegyében lévő szentgyörgyvári domíniumhoz tartozandó helységben, a méltóságos uraságnok sem adnak az lakosok kilencedett, hanem kilenced helet Szent Iván naptól fogva Szent István napig minden héten robotolván, héti robottyokért és kilencedért tetetett. Ügy tartatik az uraság tisztyei által szomszéd szentgród domíniumba szokás a kilencedadás. Ajándékot nem attak. VIII. Puszta hely nem találtodk és nincs is. IX. Minyájon örökössek. Ev nélkül Molnár György bíró X Bonczak Joseff X Kator Farkass X Fölföldi András X Hegedűs István X Illés János X Hegedűs János X esküttek Viosz Tamás alszolgabíró s. k. és Balogh Mihály esküdt s. k. 288