Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)
Bevezetés - A jobbágyság útja az úrbérrendezésig
bérmunkások javára módosították (75-80% és ez nem a mintauradalmak adata).10 A marxista történetírás a földesúr népnyúzó politikáját ugyan túlhangsúlyozta, de azt, hogy a parasztok elégededenek voltak sorsukkal tényként kell elfogadnunk, különösen a jobbágypanaszok ismeretének fényében.16 17 Már III. Károly korában felmerült az állami jobbágyvédelem szükségessége (1715: 101. te. 9. paragrafus és 1723:18. te. 4. paragrafus), de konkrét intézkedésekre csak a felvilágosult abszolutizmus korában, Mária Terézia és II. József uralkodása alatt került sor. A parasztság már az 1750-es évektől kezdve egyre gyakrabban fordult panaszával az uralkodónőhöz, tőle várta helyzete javítását, akiről elterjedt, hogy szívén viseli alattvalói sorsát. (Ez nem jelenti azt, hogy a földesúrhoz vagy a vármegyéhez intézett panaszok és kérelmek megszűntek volna.) Ezért Mária Terézia 1755-ben úgy döntött, hogy a jobbágyok fellebbezési fóruma a királyi tábla helyett a helytartótanács lesz. Ezen intézkedése, ahogy maga az úrbérrendezés, nem aratott osztatlan sikert a nemesség körében és a rendezést is minden eszközzel el akarták szabotálni.18 A Habsburg- udvar a földesúri szolgáltatások maximumának és a jobbágytelek minimumának megállapítását helyezte a rendezés középpontjába. Egész telek után, amely a föld minőségétől függően, 24-40 hold szántófölddel volt egyenlő, évi 3 forint pénzjáradékot és 24 nap robotot írtak elő. A magyarországi jobbágykérdés az államtanácsban annak 1761. évi megalakulásától kezdve folyamatosan napirenden szerepelt. A magyar kancellária egyidejűleg jogtalannak ítélte meg a jobbágyi panaszokat. Az 1764-65. évi országgyűlésen az uralkodónő az előzetes tervek ellenére napirendre tűzte a parasztság ügyét, eredménye azonban nem volt, nem sikerült törvényt hoznia e kérdésben. 1765. március 20-án utasította kancelláriai tanácsosát Festetics Pált, hogy dolgozzon ki egy tervezetet az úrbéri viszonyok rendezésére.19 Eközben kirobbantak a dunántúli parasztmozgalmak, amelyek lökést adtak a probléma mielőbbi rendezésére. Szántó Imre és Vörös Károly nagy jelentőséget tulajdonít a megmozdulásoknak,20 a rendezés szempontjai között elsőként említik, ugyanakkor Szekfű Gyula nem kiváltó okaként, mint inkább következményeként értékelte a felkelést. Ifj. Barta János is ezt a véleményt osztja és kiemeli: „A dunántúli parasztmozgalom így inkább jó szándékú demonstráció volt az uralkodó vélt szándékai mellett, mint valódi felkelés. A parasztok alig mentek tovább annál, mint hogy gyűléseket tartsanak, megtagadják a robotmunkát, földet, legelőt foglaljanak vissza.”21 A mozgalom lecsillapítása 16 Kaposi, 1996. 195. p. 17 Lásd erre: Szabó D., 1934. 48-98. p., Szántó, 1954. és I I. Balázs, 1951. 18 Szabó D., 1934. 19 Szántó, 1954. és ifj. Barta, 1996. 20 Szántó, 1954. és Vörös, 1952. 21 ifj. Barta, 1996. 73-74..p. 10
