Zala megye archontológiája 1138-2000 - Zalai Gyűjtemény 50. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala megye közigazgatása 1861-1910

A címtárforrásai és a közlés módja Az archon tológia összeállításakor az 1860-as évek adatainak feltárása speciális prob­lémákat vetett fel. Hagyományos értelemben vett tisztújítás ugyanis ebben az évti­zedben csak 1861-ben és 1867-ben történt. A kutatásaink bázisát képező megyei közgyűlési, illetve tisztiszéki jegyzőkönyvek ezek közül csak az előbbi eredményeit rögzítették. Sem a tisztikar 1862-ben, 1865-ben és 1867-ben bekövetkezett kicseré­lődése, sem a lemondás, felmentés, áthelyezés, elhalálozás stb. miatt 1862 és 1867 között beálló egyéb változások nem kerültek be a jegyzőkönyvekbe. Az adatokat en­nélfogva aprólékos munkával számos más egyéb forrásból kellett összegyűjteni. Itt mindenekelőtt a főispáni helytartói és alispáni iratokra, a Magyar Királyi Helytartó­tanácsnak a Magyar Országos Levéltárban fellelhető irataira, a Sürgöny c. országos hivatalos lapra és egyes esetekben a megyei közgyűlési iratanyagra támaszkodhattunk. A fenti nehézségek és a hivatali személyzet létszámbeli gyarapodása miatt vizsgála­tunkat csak a legfontosabb pozíciókat elfoglaló tisztviselőkre terjesztettük ki. Nem foglalkozhattunk a gyámhatósági, telekkönyvezési és közbiztonsági feladatokat ellátó hivatali személyzettel, s nem vonhattuk be kutatásaink körébe a járásokba beosztott összes tisztviselőt sem. Az 1861. február 7-8-án megalakult tisztikar hivatali idejének végét általában 1861. november 11-gyel, az egész tisztikar lemondásának dátumával jelöltük. Az ettől eltérő időpontok időközbeni változásokat vagy esetleges későbbi lemondásokat jelentenek. Nem volt könnyű nyomon követni a provizórium idején végbement gyakori sze­mélycseréket sem. A hivatali idő kezdetének megállapításakor lehetőség szerint a ki­nevezési határozat dátumát, ha ez nem állt rendelkezésre, akkor az eskütétel napját vagy a fizetés folyósításának első napját vettük alapul. Előfordult olyan eset is, hogy csak a hivatal átadás-átvétel időpontját sikerült meghatározni, ilyenkor kénytelenek voltunk ezt figyelembe venni. Hangsúlyozni kell, hogy ezek az időpontok mindig eléggé közel estek egymáshoz. A hivatalukból 1865 novembere előtt távozók eseté­ben a hivatali időszak végénél többnyire a felmentő határozat dátuma szerepel. A tisztikar 1865 végén történt kicserélődését — 1861-től eltérően — nem lehetett konkrét dátumhoz kötni. Más megoldás híján megkíséreltük behatárolni azt az idő­szakot, amikor a provizórium kori tisztviselők utoljára, az újonnan hivatalukat el­foglalók pedig előszörre bukkannak fel intézkedő tisztviselőként. A hivatal átadás­átvétel folyamata nagyjából 1865. október végétől 1865. november végéig zajlott, ennélfogva 1865 novemberét jelöltük meg a váltás idejeként. Bár az 1867. május 6-i tisztújítás adatai még nincsenek benne a közgyűlési jegyzőkönyvben, az ezt követő személyi változásokat már itt is rögzítették. Mivel a feudális kori szervezeti alapokon nyugvó közigazgatási rendszer Zala megyében 1872. január 9-én adta át helyét az 1870. évi törvényhatósági törvény elő­írásai szerint létrehozott polgári közigazgatási szervezetnek, a tisztviselők címtárának

Next

/
Thumbnails
Contents