Zala megye archontológiája 1138-2000 - Zalai Gyűjtemény 50. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala megye közigazgatása 1861-1910

tapolcai járás kettéosztásával, s az új járás felállításával lehet megoldani. S mindehhez kapcsolódik egy fontos szempont, a megye területi épségének védelme: „A vármegye közönségét ezen elhatározásában azon óhaj is vezérelte, hogy hazánk páratlan szép­ségű tavának, a Balatonnak mentén elterülő kies vidékét annak gyöngyével, Balaton­füreddel együtt szorosabban fűzhesse kebléhez, s az összetartozásnak és egységnek történed múltban gyökerező kapcsait az elszakadással szemben óvja, célozza". Még ugyanez a közgyűlés kijelölte azokat a körjegyzőségeket és községeket, amelyekből az új járást létrehozni kívánta. Meghatározták az ehhez szükséges költségeket is, amelyeknél némi megtakarítást lehetett elérni azzal, hogy a járás megszervezése ese­tén a tapolcai járásban a második szolgabírót állás, valamint a balatonfüredi fürdő­biztosi és fürdőszolgai állás feleslegessé vált. Az összes költség (14.149 korona 74 fil­lér) jelentős részét azonban így is pótlólagos állami javadalmazásból kellett fedezni. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy a belügyminiszter egyelőre nem engedélyez­te a járás felállítását. 1905-ben az ügyet újból felterjesztették, de a jóváhagyás ekkor sem történt meg. 127 Az időközben bekövetkezett polidkai változások ismét felbátorították a vidék né­pességét, hogy régi törekvését valóra váltsa. Az 1907. február 11-i megyei közgyűlés a járás létesítését illetően szinte szó szerint ugyanazt a határozatot küldte el a bel­ügyminisztériumhoz, mint két évvel korábban. S a koalíciós kormánynál a kérés vég­re meghallgatásra talált! Az 1907. december 9-i közgyűlés már örömmel értesítette a füredi bírót a főszolgabírói hivatal községében történő elhelyezéséről. Az új járás hivatalosan 1908. január l-jével jött létre. Az 1907. december 16-i általános tisztújí­táson megválasztották a főszolgabírót, s nem sokkal ezután a főispán is kinevezte a saját hatáskörébe tartozó tisztviselőket. 128 A megye pótköltségvetés készítésével 1908­ra megkapta a még szükséges állami javadalmazást, az 1909. évi költségvetés összege (456.509 korona 18 fillér) pedig már magába foglalta az új járás működtetésével járó kiadásokat. 129 Ezzel a megye járásainak száma tizenháromra nőtt, a Füred környéki­ek óhaja teljesült. S megmaradt a megye területi épsége is! A dualista korszak végéig a járási beosztás már nem változott. Senki sem gondolt ekkor még arra, hogy hama­rosan az eddiginél jóval hatalmasabb döntőbírák fogják átrajzolni a megye térképét. 127 ZML Kgy. jkv. 1904. szeptember 12. 791. sz, 1905. május 8. 251. sz, 1905. szeptember 11. 434. sz. 128 ZML Kgy. jkv. 1907. február 11. 59. sz, 1907. december 9. 1900, 1903. sz, 1907. de­cember 16. 2565. sz. 129 ZML Kg)', jkv. 1907. december 9. 1900. sz, 1908. szeptember 14. 796. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents