„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - III. A Contributionale commissariaticum (adóügyi munkálat)

találni, hogy amikor ez maga megerőltetésével pénzt avagy napszámot szolgál a ház­bérért, és így vagyonát és keresetét ezzel fogyasztja, amannak e végre legkevesebb ki­adásai sincsenek, mert házát egyszer felépítvén, az őtet számos időkig minden költ­ségtől megkérnék, s már ez a tekéntet megérdemk, hogy a házzal bíró gazda a zsellér­nél, adójára nézve valamennyire feljebb terheltessék. Ugyanazért, hogy az adóban igazságos zsinórmértéket tartani, s olyant, amit az adózó el nem titkolhat, adó tárgyá­vá tenni lehessen, a házoknak a dicaks öszveírásban elkerülhetedenül egy rubricat181 hagyni, és abban minden lakóházat beírni szükséges; de meUette egy másik rubricat is kék azoknak számokra csinálni, akik több urbariáks helyekben az urbárium értel­me szerint házaikat az uradalmi erdőkből ingyen, minden pénz fizetés nélkül építik, mert minekutána az országos kiküldöttségnek azon vélekedése, hogy a jobbágyülé­seknek hasznavehetősége (usu fmctuatioja) a jobbágyoknak eladható182 tulajdonává (proprietasává) váljon, el nem fogadtatik, bizonyosan a határbék183 erdőkben az ed­dig megtartatott urbariáks rendszabások szerint az épületfa a házépítésre tovább is a jobbágynak a hazai törvények következésében ingyen fog kiadatni,184 minthogy pe­dig ezeknek ily formán a sorsok sokkal kedvezőbb, mint amely adózók az épületfá­kat drágán, készpénzen vásárolják, és akik bizonyosan az adófizetésre nézve e részben amazok felett tekéntetet érdemelnek, azért ezeket adójok mennyiségében a szüksé­ges arány fenntartása végett meg kell különböztetni, s őket az öszveírásban is felje­gyezni. II. PROJECTUM DE FACILIORE METHODO INCASSANDAE CONTRIBUTIONIS etc. CAPUT II. De secura cassarum publicarum manipulatione185 A 20. §-ra nézve. Az országos kiküldöttség azt kívánja, hogy az adószedőknek többi tulajdonságaik között jó birtokosoknak is kell lenni azért, hogy akármely történhető pénztárbeli fogyatkozásoknak helyreállítására képesek legyenek, s ha magoknak erre elég vagyonok nem volna, magok helyett elfogadható kezeseket is állítani köteleztes- senek, s ezen vélekedését az országos kiküldöttség ezen munkájának folytában ja­181 Rovatot. 182 Eladható — Deák Ferenc s. k. beszúrása. 183 Határbéli — Deák Ferenc s. k. beszúrása. 184 Fog kiadatni — Deák Ferenc s. k. javítása ebből: megmarad. 185II. Az adóbehajtás egyszerűbb módjáról stb. szóló javaslat. II. fejezet. A közpénztárak biztonságos kezeléséről. 81

Next

/
Thumbnails
Contents