„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - II. Az Urbarialis (úrbéri munkálat)

dálkodni nem tudván, kéntelenek lesznek kevés ingatlan vagyonokat vagy pusztulásnak ereszteni, vagy a megvevőknek kénye szerént olcsó áron pazarolva eladni. Pedig éppen a szegényebb sorsú nemesek azok, kik ezen felhozott törvény jóltévő rendelésének gyakrabban hasznát veszik, mert a kiterjedt javakkal bíró főuraknak gazdag örökösi jobbágyaik elbecsült telekére csak ritkán szorulnak; a szegény nemesek szenvednek tehát legtöbbet az új javallat által, holott ezeket kellene leginkább oltalmazni a törvényhozó hatalomnak, mert ők magok egy ily módon kijátszott jussnak elvesztését más igaz úton pótolni tehetedenek; s ezáltal több szegény, de szorgalmatos nemesei hazánknak, kik a fenyegető veszélyek idején segítik védeni honunk közbátorságát, sokszor végpusztulásra juthatnak, de legnagyobb igazságtalanság is volna az, hogy ha azon jobbágyülést, melyet a hozandó törvénynek egy szava elvett a földesuraktól, azok talán egy-két esztendő múlva osztály miatt jobbágyaiktól elböcsül- tetvén, előbbi valóságos sajátokat a jobbágynak készpénzül kifizetni tartoznának.

Sőt még a természetnek egyszerű, de szent és sértheteden törvényével is, melyen pedig alapulni kell minden jó polgári törvénynek, egyenesen ellenkezik ezen javallott újítás, mert a természetes igazság már megkívánja azt, hogy minden tulajdonos szabadon bánhasson sajátjával, és csakugyan legnagyobb igazságtalanság volna hazánk földbirtokos nemeseitől, kik a közjó fenntartásának tekéntetéből tulajdonosi jussaik határtalan gyakorlásának egy részéről többi polgártársaik javára önként lemondottak akkor, midőn magokat kötelezték, hogy a valóságos jobbágyüléseket jobbágyaiknak kezénél állandóul meghagyják; ismét új áldozatokat kívánni, vagy pedig kénszerítő törvény által valamit ismét elvenni abból, ami tulajdonosi jussból egyenesen fenntartatott, s így ezen egész jussnak belső valóságát puszta nevének meghagyásával lassanként eltörölni, vagy legalább kijátszani.

Határtalan ura volt hajdan a magyar földbirtokos fegyverrel szerzett sajátjának; felosztotta ugyan jobbágyaira birtokának egy részét, vagy azért, mert maga harcot vagy vadászatot kedvelvén, nem szerette, de nem is értette a földmívelést, vagy ami még hihetőbb, azért, hogy terjedtebb földjein szegény sorsú embertársainak lakást és élelmet adjon; ura maradott azonban birtokának, s azt a jobbágytól visszafoglalni hatalmában állott; idővel hazánk lakosainak naponként szaporodó száma, különösen pedig az ország védelmére meghatározott állandó hadi seregek, és a közadó, mely ezek zsoldjára rendeltetett, oly intézeteket tettek szükségessé, melyek mellett mind a közadónak fundusa, amennyire lehet, állandó maradjon, mind pedig a földmívelők- nek folyvást nevelkedő száma földet, munkát és élelmet bizonyosat és állandót találjon. Hogy tehát a földbirtokosok a földmívelésnek évenként nagyobbodó hasznai által kecsegtetve, jobbágyaikat üléseiktől meg ne fosszák, és ezáltal azok a hazának végveszedelmét maga után vonható ínségre ne jussanak, lemondott a földbirtokosok osztálya törvényes és természeti jussainak egy részéről; kötelezvén magát, hogy azon birtokot, mely mint valóságos jobbágyülés jobbágyainak kezénél vagyon, a meghatározott csekély szolgálatok teljesítésének kötelessége mellett azoknál örökre meg48