„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)
Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - II. Az Urbarialis (úrbéri munkálat)
desurától megszerezte volna, urának fizetendő minden kárpótlás nélkül akárkinek szabadon és örökben eladhassa, a földesúr pedig az ilyen vevőt, ki azonban minden jobbágyi tartozásokat teljesíteni köteles, ha csak annak adózásbéli teheteüensége, vagy közönségesen tudva lévő erkölcstelensége miatt törvényesen bebizonyított kifogásokat nem tehet ellene, jobbágyának befogadni tartozzék; maga a földesúr azonban, úgy szinte a helység közönsége is, ilyen jobbágytelkek használhatását soha meg ne vásárolhassák, úgy szinte, ha a földesúr valamely jobbágyát vagy tehetetlensége és erkölcstelen élete, vagy jobbágyi tartozásainak engedeüenül ismételt elmulasztása miatt, vagy pedig a Hármoskönyv első részének 40. cikkelyében114 említett osztály eseteinél törvényesen kiböcsültetni115 kívánná, kiböcsült jobbágyának az épületeken és javításokon fölül még a jobbágyülés használhatásának böcsű árát is tartozzék fizetni. Mindezeket a földesurak tulajdonosi jussaival, és hazánk törvényeinek leikével megegyezőknek, az adózó népre nézve pedig megmérhetetlen hasznokat szülőknek vitatja az országos kirendeltség, de ha az állítást támogató okok a hazai törvények rendelése, s a javallott változtatásnak előrelátott következései vizsgálódó figyelemmel fontolóra vétetnek, oly észrevételek adják elő magokat, melyek a törvénycikkelynek ily értelemmel leendő elfogadását éppen nem javasolják. A vagyonbéli közbátorság116 kétségén kívül egyik fő célja minden polgári egyesületnek; ezen vagyonbéli bátorsággal pedig oly szorosan egybe van szőve a tulajdonnak sérthetetlensége, hogy azt csak a köztársaság legveszedelmesebb helyheztetésé- ben, a kénszerítő szükség végső eseteiben, de máskor soha semmi szín alatt nem szabad csorbítani, — sőt maga a törvényhozó test is túllépne hatalmának határain, ha megszegvén a tulajdonnak sérthetedenségét, a haza polgárainak valamely részétől azok törvényes sajátjának részét önkényes megegyezésök nélkül elvenné, mert ezáltal a vagyonnak közbátorsága szenvedne sérelmet, melyet minden lehető módon fenntartani, minden külső és belső veszedelmek ellen védelmezni egyenes célja a törvényeknek; a törvényhozó testnek pedig fő kötelessége. Hazánk első kezdetétől fogva mindenkor kétségtelen tulajdonosi voltak a földesurak jobbágyüléseiknek; s fegyvert az ekénél inkább kedvelő magyar, vérrel szerzett birtokának egy részét nem örökben, csak munkálás vagy élhetés végett adta által jobbágyának. Több mint három századok lefolytáig magát a jobbágy személyét is mintegy tulajdonának tekintette a földesúr, s a jobbágynak urát elhagyva más helyre ki114 A Hármaskönyv 1. részének 40. címe az öröklött atyai és ősi jószágok testvérek közti megosztásáról rendelkezett. 115 Valakit valamely ingatlan vagyonából törvényes becsű által, a becsárnak lefizetése mellett távozásra kényszeríteni. 116 Értsd: vagyonbiztonság. 44