„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - I. A kereskedés tárgy (közgazdasági munkálatok)

13-szor. A káptalanoknak és hiteles helyeknek fizetett taxák is a nemzeti pénztárt illessék, mert ezeknek amúgy is számos jövedelmeik vágynak, éspedig azért adva, hogy az ilyes hiteles helyhez tartozó költségeket viseljék. És mindezen jövedelmek esztendőnként, vagy amikor azok fizetésének ideje előadandja magát, a jövő ország- gyűlésig öszveszedetvén, s részenként időrül időre kamatokra kiadatván, elég bi­zonyságul fognak szolgálni arra, ha azok több esztendőkig el nem költetnek, sőt a jó és rendes kormányozás által törvényes uzsorára kiadatnak, felnevelkedhetik-e általok a fundus publicus annyira, hogy a hazafiaknak újabb adakozásaik nélkül is a szüksé­ges célnak pontosan megfelelni tudhassanak, vagy csakugyan a szükséget ki nem pótolván, azt az országosan megállapítandó új kivetésekkel gyarapítani keljen, mely­ről a majd ezután jövendő országgyűlésén ismét a szükséges intézeteket megtenni lehet. Ezen fundus publicusból lehetne oly gabonatárokat felállítani, melyek termé­keny éveken megtöltetvén, éhség és sanyarúság idején a szegény népnek végínségtől lehető megmentésére szolgáljanak; mely intézetnek legjobb mód szerént leendő álla­pítását a követek hazánk termékenyebb megyéinek követivei egyetértve iparkodjanak eszközölni. V. DE VEHICULIS COMMUNICATIONIS COMMERCIALIS QUOAD ARTICULUM De viarum structura, et conservatione8' A 2. §-ra nézve az országos kiküldöttségnek azon vélekedése, hogy az utak csinálá- sában egyik vármegye két órányi távolságra megyéjének szélétől a másiknak kebelé­ben is tartozzék segedelemmel lenni, ha amaz egyébként az utak igazításával el volna nagyon foglalva, nemcsak az eddig megtartatott régi szokással, de magával az igaz­sággal is ellenkezik;81 82 mert minden vármegyének meg vágynak a maga terhei, me­lyeknek elviselésére egyik szomszéd megye is addig a maga segedelmét nékie nem nyújtotta; ilyen terhek a többi között a kereskedésbéli vagy mellékes utak, nevezete­sebb és nagyobb hidak és töltések csináltatásai, nagyobb vizek általmetszései, terhe­sebb transportok83 vitele, katonai élelemeknek hosszabb utakra való kiszolgáltatása, forspontozások,84 s a többiek, melyek mind olyan terhei a megyéknek, melyeket mind csupán önnön erejekkel kéntelenek elviselni és teljesíteni, nem látszik tehát elengedő 81V. A kereskedelmi összeköttetés elősegítéséről. Ami az utak építéséről és fenntartásáról szóló cik­kelyt illeti. 82 Ellenkezik - Deák Ferenc s. k. javítása ebből: meg nem egyez. 83 Szállítmányok. 84 V ontatások. 34

Next

/
Thumbnails
Contents