„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - I. A kereskedés tárgy (közgazdasági munkálatok)

ok lenni arra, hogy mért éppen ezen kereskedési új utaknak csinálásában segélje egyik megye a másikat, amikor az is könnyen megtörténhetik, hogy eddig is kereskedési útja lévén valamely megyének azon út, mely továbbra is annak maradni rendeltedk, azt akármi gondadanságból elpusztulni, és rossz állapotba jutni engedte, és így az ő gondadanságát a szomszéd megye, mely talán jobb helyheztetésben tartván útját, az újabbi igazítással kevesebb munkát fog tölthetni, pótolja ki terhesebb fáradságával, s azért hogy ez jobb utat tartott eddig, most büntettessék, amaz pedig a rosszabb útért jutalmaztassék, mely a közigazsággal ellenkezvén; ezen foglalatja a javallott törvény­nek egyáltaljában elhagyattassék, s mindenik vármegye kereskedési új útját, valamint a többit is maga kebelében (maga is vévén azoknak legtöbb hasznát) önnön maga, minden szomszéd megye hozzájárulása nélkül köteleztessék csinálni. A 4. §-ra a kiküldöttségnek azon vélekedése, hogy minden esztendőben az utak­nak rendszeres csináltatásában egy egész jobbágy esztendőnként legfeljebb 12 mar- hás, vagy ehelyett 24 gyalog napszámot, a félhelyes, fertályos, nyolcados85 és többi zsellér jobbágyok pedig ehhez arányzott napszámokat tartozzanak szolgálni, a célnak egyáltaljában meg nem felel, és így ezen érdemben némely kiküldöttségi tagok által aláírt különböző voksnak azon tartama, hogy az utak csinálásában eltöltendő legtöbb napszámnak meghatározott mennyiségét törvény által kimondani nem tanácsos, igen helyesnek és célarányosnak lenni elfogadtatik; soha sem lehet előre kiszabni az utak csinálására szükséges napszámokat, mert meglehet, hogy némely útnak elkészítésére több szekérszám is kell, mint amennyit egy esztendőben a törvény alkalmaztatni enged, mely ha azt meghatározólag rendeli az adózók által kiszolgáltatni; bizonyosan a törvény rendeléséhez tartván magokat, többre őket kénszeríteni nem lehet; és így néhány szekérnek fogyatkozása miatt az útnak csináltatása félbe szakadván, az sok­szor a bekövetkező rossz idők által annyira ismét semmivé tetethetik, hogy a jövő esztendőben újra ott kell annak igazítását kezdeni, hol az elmúltba kezdetett, az adó­zó népnek ereje tehát, egy-két még talán szükséges szekérnek a törvény engedelmé- ből lett elmaradásával haszontalanul odavesz, s az e részben való gazdálkodásnak felette káros gyümölcse fog következhetni, ha pedig olykor nem fognak egészen kel­leni a törvény által megengedett marhás és gyalog napszámok, a szüntelen egymás között való viszálkodások és perek, melyeket ily esetben az adózók egymásra nézve, egyik a másiknál egy órával is hosszabb ideig dolgozni nem akarván, tesznek, majd elháríthatatianok, minthogy az egész megyében minden helységre nézve az illető úti biztosoknak,86 kiknek egyébaránt úgyis felette silány fizetések a helytartótanács által minduntalan kérdés alá vetetik, jegyzőkönyveket tarthassanak, s minden embert kü­lönb-különb abba feljegyezzenek, leheteden, magokra a helységekre bízni pedig a 85 Fél, negyed, nyolcad telkes. 86 Az átvonuló katonaság szállításának megszervezéséért felelős megyei (polgári) alkalmazottaknak. 35

Next

/
Thumbnails
Contents