„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)
Molnár András: Deák Ferenc és a rendszeres munkálatokra tett zalai észrevételek
Függelék Deák Ferenc levele Sélljey Elekbe Kebida, 1832. szeptember 25. [Kehid] án szeptember 25-én [1832.] Kedves Barátom! Szíves barátságos leveledet még Egerszegen vettem, de halasztám válaszadásomat, hogy itthoni magányomban meg nem zavarva, félben nem szakasztva írhassak. Köszönöm a szászoknak boldog sorsáról közlőit kivonást, bennem annak olvasása fájdalmas érzéseket gerjesztett, mert pirulva kellett ismét megvallanom, hogy a büszke és lelkesnek hirdetett magyar sokban, igen sokban készakarva szemet huny, és megátolkodva kiáltozza: nincsen nap, mert én nem látom azt. Gyűléskori vitatásaink sokakat, kik csak élnek, de nem gondolkodnak, sokakat, kik mindenről gondolkodnak, és a haza sorsáról soha nem, meglepve ébresztettek fel álmaikból, fontolóra vevén állításainkat, s azon lelkesedés, melyet sok embernek szívében az igazság és emberiség érzete legalább egy pillantatra könnyen lángra gyújt, egy ideig felénk vonta véleményeiket, de a lelkese [ dé ] s nem sokára elrepült, a szalma tűz, a [mely] a magyar kebelnek oly igen tulajdo [na] [...] ása megszűntével csa [k] füst és [...] ben az önhaszonnak ólom terhei, [a] meg [...] ásnak súlyos láncai, s azon viszketeg, hogy ezután is ők, és pedig kirekesztőleg csak egyedül ők legyenek urak, polgárok s boldogok - lenyomta már a mérő serpenyőt, s mi, édes Elekem, csatát vesztve, célunkat tévesztve, átoknak, gúnynak lettünk tárgyai. Olyan kérdéseknél, melyek egy nemzetnek jövendő boldogságát tárgyazzák, csak az idő lehet bíró, csak az fejti ki, melyik résznek volt egykor igaza, mi is tehát hibázhattunk, de szándékunk tiszta volt, és átkot nem érdemel. Mi is forrón óhajtjuk hazánk virágzó nagyságának kifejlését, mi is imádva szeretjük polgári szabadságunkat, de aggódva féltjük a magyart, mert számra csekély, irigy és igazságtalan, ön keblében hordozza tehát jövendő veszélyének magvait. Tudjuk mi azt, hogy a köznépnek szívében erántunk mély gyökeret vert már a gyűlölség, melynek pusztító lángra lobbanását csak fegyver és félelem gátolták eddig is. Ezt a gyűlölséget szeretnénk mi, okait eltörölve, kioltani, s azért kívántunk testvéri bizo- dalommal békülő kezet nyújtani minden magyarnak, még azoknak is, kiket a hajdan- kornak előítélete szolgaságra kárhoztatott, mert jól tudjuk, hogy sarkantyús lábbal egy nemes sem születik, s a szegény parasztnak nem a természet alkotta hátára a nyerget. Nem akartuk mi senkinek boldogságát megrontani, óhajtásunk csak az vala, hogy ha- 36 36Séllyey Elek (1788-1850), táblabíró, 1828-tól 1831-ig zalai másodalispán, 1831-től 1849-ig a kőszegi Dunántúli Kerületi Tábla ülnöke. 281
