Dokumentumok Zala megye történetéből 1947-1956 - Zalai gyűjtemény 48. (Zalaegerszeg, 1999)
Káli Csaba: Politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás Zala megyében. 1947-1956
zésnek” titulált diktátumok, a békepapi-mozgalom, és az anyagi függőség sem tudta feledtetni, kiiktatni az évszázados szellemi hagyományokat néhány év alatt. A falusi párttagok, de olykor még a pártfunkcionáriusok is gyakorta kerültek tudathasadásos állapotba, mivel családjuk, különösen annak nőtagjai nem akartak elszakadni a régi hitüktől. így előfordult, hogy egyesek MDP-tagkönyvvel a zsebükben „két istennek is áldoztak”. Az 1950. augusztus 30-án a katolikus egyházzal megkötött - előbb már említett - „megegyezés” után az ideológiai küzdelem különösen a hittanoktatás terén csúcsosodott ki. Az iskolába járók közül a hittanoktatásra is beiratkozottak, illetve oda ténylegesen el is járók számaránya mindig hű lenyomata volt a politikai légkör keményedésének vagy enyhülésének.3 1950. január 1-jén - intenzív propagandakampány után - megkezdődött az első ötéves terv célkitűzéseinek végrehajtása. Ennek a megyére eső beruházási kerete kezdetben 1 milliárd 270 millió Ft volt, az összességében 51 milliárdra tervezett beruházási összeg 2,5 %-a. Zala megye esetében a fenti pénz legnagyobb részét - mintegy harmadát - a mezőgazdaságnak, azon belül is a gépállomásoknak szánták. Negyedrészét kapta volna a kőolaj-bányászat, míg a könnyűipar 4-5 %-kal részesedett volna ebből. A beruházásokat illetően, a tervek szerint az élelmiszeripar járt volna a legrosszabbul.52 Területileg az ötéves terv fejlesztései elsősorban az olajvidéket, illetve a két várost célozták meg, kiemelt feladatnak tekintve a városi munkanélküliség megszüntetését. A terv szinte már az első pillanatokban változtatások sorozatán esett át, amelynek eredeti célkitűzéseit az állandóan változó helyzetben nem lehetett tartani. A legradikálisabb beavatkozás 1951 elején történt a tervszámok és mutatók jelentős „megemelésével”, amely tovább növelte a már eredendően is meglévő aránytalanságokat az ipar (nehézipar) és a mezőgazdaság között, az utóbbi rovására. Ettől függetlenül, Zala megyében, a nagylengyeli olajmező 1951-es felfedezése teljesen felborította a helyi terveket, hiszen ennek termelésbe állítása minden más polgári beruházással szemben előnyt élvezett.33 Ennek megfelelően lekerültek a napirendről az olyan, egyébként is illuzórikus tervek, mint Zalaegerszegen az acetiléngyár, az erőmű és az 1000 embert foglalkoztató finommechanikai gyár, vagy a nagykanizsai műanyaggyár, illetve a zalaszentiváni raktárbázis.54 Az ötéves terv, és egyáltalán a tervgazdaság, nem tűrte a központi akarattól független gazdálkodást. Ez a forma jószerével már csak a mezőgazdaságban létezett az egyénileg gazdálkodók révén, amit a tömeges kollektivizálással próbáltak meg gyorsan felszámolni. Egy 1950. január 26-i jelentés szerint Zalában már 75 tszcs működött, a megye területének 1,5 %-án. A tagság 55,7 %-a került ki a nincstelen parasztok közül, míg az 1-5 kh-asok 32,4 %-ot, az 5-10 kh-al rendelkezők 11,2 %-ot, a 10 kh-nál többet birtoklók pedig mindössze a tagság 0,1 %-át képviselték.33 Az 1951-es gyorsításnak köszönhetően Zala megyében is jelentős mennyiségi növekedés történt a tszcs-k számában. Míg az 1950-es év végén csak 107 tsz és tszcs működött, addig 1951 végére már 184 közös gazdaság létezett, amelyek közül 22 jogilag is 31
