Dokumentumok Zala megye történetéből 1947-1956 - Zalai gyűjtemény 48. (Zalaegerszeg, 1999)
Dokumentumok Zala megye történetéből
vetkezőében munkánkban fokozatos fejlődés következett be. Szélesebb tömegeket kapcsoltunk be a közügyek intézésébe, a népgazdasági tervek teljesítésére, a fegyelem megszilárdítására, az ellenség elleni harcra. A tanácsülések határozatára sok értékes társadalmi munkát végeztek megyénk dolgozói. A békéért folyó harcból a megye dolgozóinak döntő többsége becsülettel kivette a részét. A felnőtt lakosság 91,5 %-a írta alá a Béke-Világtanács felhívását. Elsők között voltunk a koreai segélyakcióban, a Második Békekölcsönjegyzésnél 3 és fél millió Ft-tal jegyeztünk többet, mint az elsőnél. Határidőre és jó minőségben teljesítettük a mezőgazdasági munkákat. Az elmúlt esztendőben volt legtöbb tarlóhántásunk és másodvetésünk, - az őszi betakarításban elsők voltunk, a szántás-vetést is sikeresen oldottuk meg. Adóbevételi tervünket teljesítettük. Újabb sikereket értünk el a mezőgazdaság szocialista átszervezése területén, - a helyi ipar, a kisipari termelő- szövetkezetek komoly mértékben fejlődtek, oktatási és kultúrmunkánk is jelentős eredményeket hozott. Szilárdabb lett az állami fegyelem, erősödött az állampolgári fegyelem. Feladatainkat a béke védelmének jegyében teljesítettük. Az osztályharc élesedett. Különösen érezhető volt ez a tagosítás, a tszcs, fejlesztés, a mezőgazdasági munkák és főleg a közellátás területén. Tanácsüléseken, gazdagyűléseken, bírósági tárgyalásokon, sajtón, közérdekű hírszolgálaton keresztül lepleztük le az osztályellenség mesterkedéseit és szorítottuk vissza a kulákokat. Hiba volt azonban, hogy a megtorló intézkedések gyakran sokáig késtek és nem használtuk fel azokat eléggé dolgozóink nevelésére. I. I. Vezetés, ellenőrzés. Tanácsaink munkájában érvényesül a Párt irányító szerepe. A párttitkárok résztvesznek a VB. és a tanácsüléseken, irányítják politikailag, ellenőrzik és segítik tanácsaink munkáját. Ezért tudtuk a feladatokra mozgósítani megyénk dolgozóit. Pártunk Megyebizottsága éber figyelemmel kíséri a tanácsok munkáját, felhívja figyelmünket hiányosságainkra és segít a hibák kiküszöbölésében. Járási tanácsainknál szintén szoros a kapcsolat, a községekben azonban, ahol gyenge Pártszervezeteink vannak, ez az irányítás nem érvényesül megfelelő súllyal. Ahol a tanácselnökeink voltak a fejlettebbek, ott a párttitkárokat a végrehajtás munkájába kapcsolták be. A hanyag tanácselnökök helyett viszont gyakran a párttitkárok végezték el a munkát. A letenyei járási bizottság sem politikai irányítást adott egyidőben, hanem átvette a tanács feladatát: a vezetőket is beosztotta területfelelősnek. Zalaegerszeg városnál viszont a párttitkár csak két VB. ülésen vett részt. A párttitkárok és politikai munkatársak segítsége a községekben azért volt sokszor gyenge, mert szakmailag nem ismerték a teendőket. A kádermunkában elmaradtunk a feladatok mögött. Munkás és paraszt káderekkel erősítettük ugyan tanácsainkat, a legjobbakat iskolára és pártiskolára is küldtük, 99 dolgozónkat magasabb funkcióba helyeztünk, 5 %-[k]al javítottuk női dolgozóink 253