Zala megye a XVIII-XIX. században két korabeli leírás alapján - Zalai gyűjtemény 46. (Zalaegerszeg, 1999)
Bél Mátyás: Zala vármegye leírása - I. rész
VIII. §. M fold termékenysége. Nevezetes a gabona, a bor és Ceres gyümölcsei tekintetében • E föld gabonát is, bort is megterem, éspedig olyan bőségesen, hogy meg sem lehet állapítani, melyik termékből nyújt többet, ráadásul nemcsak kiadósat, hanem minőségileg is kiválót. Főleg a hegyek környékén és a Mura folyónál fekvő mezőkön terem a gabona, a dombokat és a hegyoldalakat pedig szőlők lepik el. Az a folyóközi terület pedig, amelyet a magyarok Muraköznek neveznek, a bor és gabona termesztésben annyira kitűnik, hogy csak a szeretni földdel lehet összehasonlítani, azzal vetekszik. „Ez a vidék” — mondja a Topographia szerzője4 — „jól terem mindenféle gabonát és igen kiváló bort, s az írások egymással megegyező bizonysága szerint, úgy látszik, nem méltatlanul hasonlítható össze a szerémi tájjal.” Elsősorban a Balaton partvidéke büszkélkedik összefüggő szőlőtermő dombjaival, s bár mindegyik nagyszerű nedűt szolgáltat, közülük mégis kiemelkednek a Badacsonyi, Szentgyörgyi és Kővágóőrsi szőlőhegyek, amelyeknek termése az igen jó borokhoz számítható. S bár ilyen nagy dicséretet érdemel, mégis a pintnek nevezett mennyiséget ritkán tudják két-három pénznél drágábban értékesíteni. Csak az kifogásolható, hogy e vidék borai nem időt állóak. Azon aztán már nem vitázunk, hogy ez a szőlőtőke hibája-é, vagy a termelőké. Az biztos, hogy a bort elég hanyagul öntik a hordókba, s aztán a pincékben is többnyire piszkosan tartják. Az pedig nem szorul a mi kifogásoló szavunkra, hogy ez mennyire árt a nemes bornak. Megteremnek itt a legkülönfélébb gyümölcsök; szerte e tájon erdők módjára pompáznak a gyümölcsösök és ha még szerény mértékben is akár, de gondozzák ezeket, ontják a termést, s kielégítik az egész körül fekvő vidék szükségletét. IX. I yillatlenyésfés • E vidék némely részein büszke tartású, vad természetű fehér szarvasmarhát tenyésztenek; kissé kecsesebbeket pedig az Egerszeg körzetétől Horvátországig, illetve Stájerországig terjedő területen. A marhahús annyira olcsó, hogy egy font ára nem kerül többe egy polturánál; s ugyanígy a juhhús ára is. A borjúhús jóval drágább. Az itteni lakosoknak általában a disznóhús a tápláléka. A juhok, mint a magyar fajta rendszerint, hosszúak, magasak, a gyapjúk durva, de bőven tejelők. Ila valahol, akkor itt az erdők nagy tömegben nevelik a sertéseket; ezeket bakonyiaknak nevezik. Szerte kóborló sertések egész falkáiba botlik az ember, s ezek télen-nyáron a szabadban tartózkodnak. Ott pihennek meg, ahol rájuk esteledik, vagy a makk 4 Michael Bombardius: Topographia magni Regni 1 Iungariae etc. Viennae, 1718. 18
