Zalai gyűjtemény 1974-1998 - Zalai gyűjtemény 45. (Zalaegerszeg, 1999)

Benda Gyula: Egy történetírói műhely kialakulása. A Zalai Gyűjtemény 25 esztendeje

adatokat szolgáltassanak a „nagy történetírásnak”, illetve burkoltan annak kritikáját fogalmazzák meg.

Az 1960-as évektől Magyarországon is megjelenő modern gazdaság- és társadalomtörténetben a regionális monográfia fontos szerepet kapott, a történeti demográfiában az egyes falvak anyakönyveinek feldolgozására épült a kutatás, az agrártörté- net-írás számos területe is igényelte a helyi ismereteket. Mindez hatott arra, hogy az általában a megyei levéltárak körül kialakuló publikációs tevékenység komoly támogatást kaphatott szakmai oldalról.

További és talán bátran mondhatjuk, alapvető változást hozott a lokalitás problémájában a társadalomtörténet előtérbe kerülése. A társadalomtörténet számos irányzata, vagy a hozzá kapcsolható törekvések, mint a történeti antropológia számára a helyi esettanulmány alapvető műfajjá lett. Megváltozott az általános és egyedi viszonya, a helyi fejlődés, a regionalitás nem az általánost színező kiegészítés, hanem a történeti valóság egy alapvető dimenziójává vált. Ez a tendencia jelenleg is folytatódik, s a mikro történelem divatja is erősíti. Ebben az esetben a helyi forrásanyag ismerete, feltárása alapvetően fontossá vált, felértékelődtek a megyei levéltárban őrzött dokumentumok. A Hajnal István Kör tevékenységében jól látható ez az új kapcsolat a központi tudományos törekvések és a helyi levéltárak, történészek között.

Ha a vázlatosan megrajzolt és elnagyolt képet elfogadjuk, akkor a Zalai Gyűjtemény indulásakor tudatosan felvállalta az elhanyagolt területek, a helyi erudíció felkarolását. S a történeti munkában ennek a vonulatnak megmaradása mellett egyre inkább erősödtek azok az irányzatok, ahol a helyi és országos, fontos és periferikus szembeállítás értelmét vesztette. Ilyen értelemben a zalai levéltár köré szerveződő kutatás és publikáció egy helyi műhelyből fokozatosan, egyszerűen történetkutató műhellyé vált.

A szakmai tendenciák mögött az 1960-as évektől fokozatosan meginduló decentralizáló törekvések is megemlítendők. A korábban gyakran egyszemélyes (abban az értelemben, hogy egyetlen történész által fémjelzett) levéltárakban felnőtt egy nagyobb számú levéltárosi és történészkutatói gárda. A múzeumokban a régészet és néprajz már korábban sikerrel építette ki szakmai állásait, az 1980-as évektől a történészek is helyet kaptak ezen intézményekben. 1974-ben a Zalai Gyűjtemény Degré Alajos, Simonffy Emil, Szabó Béla levéltárosokra támaszkodhatott, mellettük nem hivatásos kutatók (Blázy Árpád), másutt dolgozó történészek (Lagzi István, Varga János) munkáit közölte. Az 1990-es években már a helyi kutatók több nemzedéke jelentkezik írásaival a kötetekben: Béres Katalin, Bilkei Irén, Czigány László, Csömör Erzsébet, Foki Ibolya, Halász Imre, Horváth Zita, Káli Csaba, Kapiller Imre, Megyeri Anna, Mikó Zsuzsa, Molnár András, Németír László, Srágli Lajos, Turbuly Éva, Vajda László, Vajda Lászlóné.

23