Zalai gyűjtemény 1974-1998 - Zalai gyűjtemény 45. (Zalaegerszeg, 1999)
Benda Gyula: Egy történetírói műhely kialakulása. A Zalai Gyűjtemény 25 esztendeje
si intézményeiben dolgoznak. Másrészt pedig a tanulmányok, témák a megyéhez kötődő tájról, személyekről, eseményekről szólnak. Ez a kettős helyi kötöttség számos problémát vet fel. Az érintett tudományágakban, szellemi területeken más és más a lokalitás szerepe. A régészeti ásatások eredményeinek publikálásában egyértelmű a helyhez kötöttség, de már az elmúlt korok régészeti kultúrái nyilvánvalóan nem szoríthatók be egy mai megye határai közé. A néprajzi gyűjtés számos területe is lokális, s a magyar néprajztudományban a kezdetek óta erős a kultúra regionális tagoltságának vizsgálata. Talán leginkább a történettudományban változik - és problémás - a hely és lokalitás kérdése. A Zalai Gyűjtemény elemzésénél a lokalitás problémája központi szerepet kell, hogy kapjon. A 19. században kialakult nemzeti történetírások politika-központúsága nem sok teret hagyott a lokális történetnek. Az egyetemek és az Akadémia, valamint a Magyar Történeti Társulat körül megszerveződött kutatás a modern nemzet történetét elsősorban a központi intézmények vizsgálatán keresztül tárta fel. Ezzel automatikusan „leértékelődött” a helytörténet, a megyei és helyi történeti egyesületek, publikációk gyakran megelégedtek az esetleges forrásközléssel, a megyetörténet, a város- és falutörténet amatőrök, dilettánsok vág}' üzleti vállalkozók területévé vált. A nemzeti történelem politikai központúsága az akadémiai tudományosságból a perifériára szorította az emberek mindennapi életének számos területét, amely korábban része volt a történeti érdeklődésnek. A helyi történetbúvárok munkássága sokat megőrzött a történelem gazdagságából. Gyakran amatőr régiségbúvárok foglalkoztak a „művelődéstörténeti” témákkal, vagy az aprólékos helyi kutatómunka minden erudíciója ellenére elszakadt a történetírás fejlődésétől. A helyi történetkutatás pozíciója az első világháború utáni új törekvések jegyében megerősödhetett volna. A Mályusz Elemér, Szabó István, Domanovszky Sándor nevével fémjelzett új történeti iskolákban a megyei monográfia, az uradalomtörténet az országostól a lokális felé fordult. A megyei és városi levéltárakban pedig helyenként jól képzett történészek megkísérelték a rendszeres forrásfeltárást. Mindennek ellenére nem következett be áttörés, a lokális kutatások helyzete alapjában változatlanul periférikus és az amatőrizmus terepe maradt, az 1948 után kizárólagos mércévé vált marxista történetírás pedig felerősítette a korábbi hazai fejlődési tendenciákat, s jelentős visszaesést hozott a helyi kutatás számára. A fejlődési sémákat a történelmi materializmusból készen kapó történetírás számára a helyi adatok legfeljebb illusztrációul szolgáltak, az uralkodó tudománypolitika a helyi aspektust szinte teljes egészében száműzte az akadémiai-egyetemi történetkutatásból. A helytörténet feladata legfeljebb adatok szállítása lett, vagy a helyi megemlékezések ideológiai céljait szolgálta. Az 1960-as években kialakuló megyei történetírói műhelyek a leginkább abban fogalmazhatták meg feladatukat, hogy a táji típusokat, a sokszínűséget mutassák be, 22
