Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai
Itt mi mozduló állapotban vagyunk, első megtámadtatás esetében a tábornok, vele én is, átmegyünk a Duna jobb partjára. Lázár, Guyon védik Pozsont az első lineáig, ezután visszavonulandnak Csallóközön át Komárom felé. Ordódy megtámadtatás esetében Leopoldvárába veti magát, Zsedényi visszavonuland Komáromba, mi a Duna jobb partján a körülményekhez képest működendünk. Komáromban egy erő alkalmaztatik. Győrnél tartandjuk magunkat, míg a viszonyok engedik. Ez rövid vázlata állásunknak, s teendőnknek. Sok, igen sok embert eleresztettünk, bár a megyék az egész illetőséget kiállítanák minél előbb, azokat fegyver hiányában kaszákkal is használhatóknak hiszem, mert a nemzetőröknél is nem a fegyver, hanem az akarathiány szülte a rosszat. A pozsonyi nemzetőrség holnap teendi le fegyverét, több előzmények után, fegyverei hatalmas nyereség, meg fogom őket dicsérni, vajha ilyen áron sok hasonló nyereséghez juthatnánk. Legjobb egészséget Istentől Elnök Úrnak a haza javára. Kossuth nov. 29-i válaszában kérte Csányt, hogy Pozsonyt ne adják fel, s megküldte Csánynak kézbesítés végett a bécsi amerikai követnek szóló levelet. Közli KLÖM XIII. 584. o. Eredeti sk. tisztázat. „Tudomásul szolgál, Kelt Budapesten, dec. 1-én 848. — az elnök úr parancsából - Rákóczi János elnöki titkár”. MÓL KPA 490. Közli KLÖM XIII. 583. o. 428. Polony, 1848. november 27. Csány jelentése Mészáros Kazár hadügyminiszterhez Folyó hó 22-én kelt, általam mai napon vett miniszteri iratban108 kimondott azon elv, miszerint célszerűnek találtatik, hogy seregünknek vállalkozók által szolgáltassák ki a hús, megnyugtatásomul szolgál, minthogy ezáltal a már jobb rendbe levő seregünk számára követelni lehet, hogy nagy részben egyforma jó hús szolgáltasék ki, az álladalomnak pedig kevesebb költségébe kerüljön. Az Alföldön vásárlott marha kétségtelenül nagyobb költséggel jár; részint azért, mert a súlyából, mire ideérkezik, sokat veszt, részint mert az árban se nagy a különbség, mivel elzárkózásunk következtében Ausztriától, most itt is alantiabb áron szerezhető a marha. Azonban a már megvásárlóit ökröket természet szerint föl kell használnunk, és csak ennek felemésztése után lehet szerződés útján az élelmezést eszközölni. Azonban a pesti, győri vagy pozsonyi mészárosokkal kellessen-é szerződni, az attól függ, melyik helybeliek szerződnek az álladalom nagyobb hasznával. i°8 Mészáros nov. 22-én 8423/hü.é. szám alatt kelt iratát ld. MÓL Csány-ir. IBA 767. 66