Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi iratai
hangja és visszhangja egyik részére nézve minden esere a búcsúztató dalnak visszhangja leendne, mentsd meg Isten e hazát jelen kétes bonyodalmiból, üdőt, csak időt nyerhessünk, Önnek agya és szíve kitalálja az iránytűjét honunk jövőjének, azt hiszem János főherceg, habár eddig hozzánk, magyarokhoz nem nagy előszeretetet bizonyított is, most a kemény kenyértörésnél figyelembe véve ön háza érdekét, fontos hivatásának megfelelend. A Drávához vonuló sorkatonáink közöl [sic!] már több osztályok pénz nélkül jelentek meg, a hijányt pótolnom és fizetnem kellett, köteles vagyok ezzel továbbra is? kérdést intéztem a hadügyminisztériumhoz az őrseregek al-, fő- és kartisztjeinek fizetése iránt, valamint azeránt is, vajon a felsőbb rendelettel engedményezett pótlékdíj minden sorkatonáinkra, azok tisztjeire, és az önkéntesek tisztjeire is kiterjesztendő-e? ezen kérdés tulajdonképpen Öntől, igen tisztelt Miniszter úr, várja a feloldást, mire nézve ez érdemben határozott parancsát elvárom. Biztosokul Zala megyében Bertalan Vince megyei kapitány, Somogybán Tevely Elek, Baranyában Plainer Antal urakat neveztem ki, — utalványozóknak pedig, minthogy én a pénzbeli számadást terhes foglalatosságaim közt nem teljesíthetem, kérem kineveztetni a szó teljes értelmében bizodalmát érdemlő, Horváth Vilmos Zala, Hochreiter Ambrus Somogy, Perczel Imre Baranya megyei alispán urakat. Fogalmazvány. MÓL Csány-ir. NIF d. n. 48. Nagykanizsa, 1848.július 1. Csány jelentése Mészáros Uizpr hadügyminiszterhez Igen tisztelt Miniszter úr! Jóllehet, június 13-ról 30-ik szám alatt kelt hadügyminiszteri rendeletnél fogva128 Vas, Sopron, Zala, Somogy, Tolna megyék önkéntes seregeinek alkalmazása megengedtetik a Drávához, mégis a Szombathelyen összpontosult önkéntesek Vas megyei első alispán úr által nyilvánított azon rendeletemnek, miszerint a megyének folyó hó 6-án kimozdulandó nemzeti őrseregével nékiek is le kell jönniök, felsőbb parancs hijánya miatt nem engedelmeskedtek; — méltóztassék az említett megyék önkénteseire nézve parancsát kiadni, különben jövetelökre nem számolhatok. Az ágyútelephez kívántató lovak vásárlása, tegnapi jelentés szerint, folyó hó 5-éig béfejeztetik. Az őrseregek ah, fő- és kartisztjeinek fizetése eránt ismitelve [sic!] kérem a határozott utasítást, valamint arról is, vajon a Dráva-vonalhoz rendelt olyan sorkatona128 MÓL Csány-k. Min. lev. HM 10. 89