Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi iratai

csak alkalomra vár a kitörésre; de az alkalmat csak Jellacic embereinek átjövetele nyithatná meg. Eddigi eljárásom, azt hiszem lelkemben, olyan, minél meg kell ma­radnom, amíg a körülmények más modort nem követelendnek. 4-én indulnak el Somogyból a vasas németek, és a Kress-könnyűlovasok, ezek és a János-dragonyosok egy húron pendülnek. Jellacic minden olyan katonát megké- sért, kit eltántoríthatni gondol. Értesülve voltam azon tudvalévő iratról is, de azt el nem esmerték, ellenben kinyilatkozatták, hogy a sárga-fekete szín ellen harcolni nem fognak, a közcsend fenntartására az országban ajánlkoztak; de ezt nem szabad elfo­gadnunk, azért elindítottuk vagy elindítandjuk őket. Meg vagyok győződve, hogy Jellacic reájok támoszkodva kísérletet teendne ittmaradások esetében. János-drago- nosokról a belminiszter rendelkezzen, felszólítám őt, valamint arra is, hogy Pécsvá- radról vigye el a vasasok stábját. Én megindíthatom, de hova? Ezeknek távolyba kell menniök. Ha ezen támosztul Jellacié megfosztaük, mindaddig, amíg ellenállásra számolhat, nem fog betörni. Semmi nem zsenírozta őtet annyira, mint a nemzeti őrök. Most a pestiek és a kunok megfutamodását igen kizsákmányolják, azért nem tart tőlünk annyira, — de mégis tart, annyi bizonyos. Én használom az alkalmat tu­domására juttatni, hogy mi kívánnók, hogy Pest ellen menjen. Nem lesz szükség muszka hidegre, ő vissza soha nem térend embereivel. Amint a németek innén el­mennek, ettük félelem fogja őt visszatartóztatni. Ellenben hogy a rácokat segíteni fogja a szlávóniai foglalás után, az kétséget nem szenved. Hrabovszky utolsó határ­őrei is elestek, egy alezeredes hirdette ki az engedelmességi felmondást.323 Jovicot többszer felszólítottam a honvédek alkalmazására, úgy hiszem, hogy hűséggel visel­tetik hozzánk, utolsó felszólításomnak eredménye leend. Zanini-osztályt ha el nem küldi, bajt fog nékie okozni, arra semmi, de semmi szüksége nincsen, elég katonasá­ga van, Verőce megyéből is mind behúzta. Most láthatják a szlavóniai urak, mit használt nékiek, hogy a nemzeti őröket nem akarták használni, nem akarták alkal­mazni részünkről. Igaz, hogy minden oda alkalmazható erőnkkel sem leheténk képe­sek fenntartóztatni az ellenséget, de nagy különbség védve vagy védedenül elhagyni a tulajdont. Nagyon felbátorodik gyülevész tábora324, látván gyávaságukat. Maholnap vonulnak oda jobb seregének zászlóaljai. 17 zászlóalja készen van, és egyre szedi ki a kiszedhetőket, ruházva nincsenek, de fegyvere van, nem egyforma ugyan, de fegyver, jó, részént kohás, csappantyús, lőpora van, ágyúi vannak, de ágyúslovai hiányoznak; ezeket előfogatokkal vontatja; egy kis síkon huszárainkkal egy óra alatt elvetetném azokat. 323 A 7. (bródi) és a 8. (gradiskai) határőrezredek szept. 1-jén jelentették ki, hogy a továbbiakban nem a péterváradi, hanem a zágrábi főhadparancsnokság utasításait követik. 324 Ti. Jellaciéé. 243

Next

/
Thumbnails
Contents