Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi iratai
át ne vonuljon hozzánk az ellenség, és elvágja összeköttetését vonalunknak; ezen katonai őrök egyszersmint [sic!] Tilos közel helységből az első jeladásra erősséget vonván magához, segédségére lehetne a domborul partra átkelő légrádi századnak szükség esetében. Mindezen okaim meg nem győzvén vezérőrnagy urat, és csak a felelősség magamra vállolásával állott el a jelenleg Légrádon állomásozó század visszavonásánál. Én tehát a felelősséget magamra vállaltam mint stratégiai, mint politikai tekintetből azon meggyőződéssel, hogy felfogásom helyességét a következés igazolni fogja. Ffolyó] hó 26-ról tett jelentésemre Verőce megyei főispán úrnak kívánsága érdemét, és Verőce megyét illető nézetemre nézve, rendeletét tisztelt Miniszter úrnak kikérem. Mély üdvözletemet jelentvén. Mészáros távollétében Melcher Andor ezredes, hadügyi államtitkár 9671k.mo. szám alatt utasította Csányt, hogy továbbra is egy sgágaddal tartsák megszállva Légrádot, de a parancsnok tartson késben hajókat, hogy az ellenséges támadás esetén századával a Dráván átkelhessen. MÓL Csány-ir. Min. lev. HM No. 58. A levél tanúsága szerint Csány augusztus 28-án is írt Mészárosnak az ügyben. Sk. fogalmazvány. MÓL Csány-ir. NIF 171. Nagykanizsa, dátum nélkül [1848. augusztus 28. körül] Csány jelentése Klauzál Gáborfóldűvelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterhez Falla maga és társa nevében megjelent előttem, az elkobzott posztóra nézve303 azt tagadja, hogy az láncos golyók késéretébe szállíttatott légyen rendeltetése helyére. E körülmény sokkal fontosabb, hogysem vizsgálat nélkül hagyhatnám, azért a dolognak rendbehozására Meszlényi századost f[[olyó] hó 31-re ide rendeltem, aki egyedül képes kellő felvilágosítással szolgálni. Annyi bizonyos, hogy vagy a hajósmester, vagy a posztószállító vétkes; intézkedésemrül jelentésemet megtenni kötelességemnek tartandom. Chinoványi Antal kinevezéséért hálaköszönetemet nyilványítom. Eredeti tisztázat. MOL FIKME 1848:264. „érkfezett] 848. auguszt. 30-án — tudomásul vétetik”. 303 A Muraszerdahelyen lefoglalt posztó kiadatását a Falla & Comp, zágrábi kereskedőtársaság is kérte aug. 7-én a magyar hadügyminisztériumtól, amely a kérést aug. 14-én 3158/h.ü.p. szám alatt további vizsgálat végett megküldte Csánynak. MÓL Csány-ir. Min. lev. HM No. 52. 221