Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi iratai
Zichy augusztus 9-én Csokonyán kelt. 23. számújelentésében közölte, hogy asyiap feleskettette a századokat. Az ellenálló görgetegé századot is rábírta az eskü letételére, de mivel a században további ellenszegüléstől lehetett tartani, aztfeloszjatandónak véli. MÓL Csány-ir. Megyék lev. Somogy. No. 37. Fogalmazvány. MÓL Csány-ir. NIF 109. Nagykanizsa, 1848. augusztus 7. Csánj utasítása a Zala megyei nemzetőrzászlóaljak parancsnokaihoz Közeledvén a nemzetőröknek felváltási ideje, szükségesnek látom az országos kincstár kémélése tekintetéből Űsztelt Parancsnok urakat felvilágosítani arról: hogy miután némely megyék a nemzetőrök kiindításában azon hibát követték el (és ezen hibába a körülményeknél fogva nekünk is bele kellett esni), miszerint sok helyen 1/2, máshol 1 hónapra határozták a felváltási időt, s ez szerint 12, sőt, 24 ízben kellene a felváltókat élelemmel és díjjal ellátni, mi a kincstár tetemes megkárosítása nélkül méltányosan nem követelhető; ugyanazért oda utasítom tisztelt Parancsnok urakat, hogy nemzetőreiket ezen méltányosságra és igazságra figyelmeztetvén, amennyire díjjal menet vagy jövet el nem láttamának, megnyugtatni igyekezzenek. Fogalmazványok. MÓL Csány-ir. NIF, d. sz. és d. n. 110. Hely és dátum nélkül /Nagykanizsa, 1848. augusztus 7.?] Csány levele Kari Bubna und Uttitzgróflooz, a 9. (Miklós) huszárezred őrnagyához Kedves Barátom! E napokban bizonyára meglátogathatsz bennünket. Ma vagy holnap nem szabad elhagynod a szigetet237, mivel azt hiszem, hogy 9-én vagy 10-én sorsunk eldöntetik. Azt mondod, hogy a sziget nem alkalmas terep a lovasság számára, nem osztom véleményedet, tehát valamire jutni kell; ezek az árkok a szigeten a lovasság műveletei számára nem jelentenek semmiféle akadályt, mert alig van köztük egy is, amelyen ne lehetne átkelni, és a sövények igen könnyen kidönthetők. — Azt mondod, a környék fedett — néhány síkságot kivéve, az egész világ fedett, most még a mezőgazdasági művelés folytatása nem jár árkolással. Ágyú természetesen nincs a szigeten, itt azonban van két ütegünk. — Egyébiránt a körülmények úgy állnak, hogy egyelőre nem kell 237 A Muraközt. 160