A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Urbán Aladár: Deák Ferenc a Batthyány-kormányban
ményektől függően az rögtön felel, ha tud, vagy megmondja, hogy kellő ismerete nincs, vagy nem válaszolhat a kérdésre. Ami az Olaszországba küldendő katonákat illeti (mert Patay kiegészítő kérdése már az ún. „olasz segélyre” utalt), Deák annak tisztázását a válaszfelirati vita idejére javasolta halasztani. Akkor kell majd a minisztériumot interpellálni, amikor „minden politicai irány, melyet a ministerium követ, a ház elé fog kerülni”. Amikor ezt követően Kovács Lajos kijelentette, hogy az interpelláció minden képviselő joga, de a háztól függ azonban az, hogy elfogadja-e, vagyis hozzájárulását adja-e. A baloldal ez ellen tiltakozott, de Bernát József is csatlakozott Kovács Lajoshoz, s azt is szóvátette, hogy az elhangzottak során döbbenten hallotta a hírt, hogy az újoncok Olaszországba szállítása ellen tiltakozni akaró ifjúság zavargásokat szervezett. Deák ekkor ismét felszólalt, s arra figyelmeztetett, hogy az interpelláció joga és a ház hozzájárulása is olyan kérdés, amellyel a házszabályoknak foglalkozniuk kell. Hozzászólásában kitért a ház üléseinek ingerült hangulatára, amely szerinte gyakran „egy rosszul felfogott, vagy rosszul kifejtett, vagy rosszul magyarázott” szóból ered. így az ifjúság esedeges zavargását emlegetve Patay nem arra utalt, hogy neki vagy barátainak szándékában volna zavarokat előidézni. Deáknak erre a békítő-magyarázó kijelentésére azért volt szükség, mert a fővárosban négy nappal korábban volt a Pünkösd vasárnapi katonai vérengzés (az olasz katonaság és a honvédek közötti fegyveres összeütközés), amelyet a kormány a sorkatonaság soraiban történt provokatív hangulatkeltésre vezetett vissza, és elrendelte a fővárosba érkező idegenek ellenőrzését. Deák arra is figyelmeztetett, hogy az esedeges zavarok nem annyira a személyes biztonságot veszélyeztetik, mint inkább az ország nyugalmát. Azt a nyugalmat, amelyre szükség van, hogy a kormány sikerrel hívhassa az országba a királyt. Ez az adott helyzetben olyan fontosságú — érvelt Deák —, hogy „őfelségének köztünki megjelenése a haza megmentésére többet tenne, mint egy hatalmas hadsereg”.76 Július 18-án fejeződött be a házszabályok vitája, július 19-én igazolási eljárásokról és az 1849. évi költségvetés előkészítéséről volt szó. 20-án sor került Kossuth előadói beszédére a kormány pohdkájáról, mindenekelőtt a horvát kérdésről és az úgynevezett olasz segélyről. A nevezetes és hosszúra nyúló vita — amelynek során a kormány terjedelmes július 4-i emlékiratát és a július 5-i minisztertanácsi határozatot is felolvasták — a szinte végig hallgató Deák szempontjából egy vonatkozásban érdekes. Amikor Kossuth az elhangzott észrevételek után megfogalmazta, hogy a kormány milyen feltételek mellett hajlandó segítséget adni az Eszak-Itáliában harcoló sereg kiegészítésére, Nyáry ezzel egyetértett, de azt kívánta, hogy az elhangzottak kerüljenek be a feliratba. Batthyány ez ellen tiltakozott, mert az, amit Kossuth a kormány nevében megfogalmazott, az a képviselőknek szóló tájékoztatás volt, így csak a határozatba kerülhet be. Ekkor megszólalt Deák. Nem akart — mint mondotta — a 76 Közlöny 1848. júl. 17.; Deák beszédei II. köt. 262-266. p. 74
