A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás
tába szállt Kossuthtal a Honvédelmi Bizottmány felállítása, illetve hatáskörének megállapítása kapcsán, valamint beszámolt a sikertelen bécsi útról.61 Az úrbéri törvényjavaslat vitája délután folytatódott, ekkor hangzott el Deák nagy beszéde. Felszólalásában összefoglalta azokat az elveket, amelyek alapján szerinte az úrbériség felszámolásának történnie kellene. A parlamentarizmus szokásrendje szerint tulajdonképpen e beszédnek kellett volna megnyitnia a törvényjavaslat általános vitáját. Hogy ez nem így történt, részben azzal magyarázható, hogy a törvényhozás még tanulta a polgári parlamentek működési mechanizmusát, és a rendkívülire forduló körülmények között nemegyszer kénytelen volt eltérni a maga által hozott házszabályoktól is. Ráadásul a törvényjavaslat benyújtója, Deák Bécsben tartózkodott az általános vita megkezdésekor. A benyújtás és a tárgyalás közt eltelt időben egyébként nagyot változott Deák jogállása is: a volt (és a közvélemény várakozása szerint: leendő) miniszter a javaslatot még a kormány nevében nyújtotta be, most pedig már egyszerű képviselőként fejthette ki álláspontját. (A kormányt, pontosabban a miniszter- elnököt alkalmilag a minis z térj elöltek: Szentkirályi Móric, Ghyczy Kálmán és Kemény Dénes képviselték az országgyűlésben.62) Deák elöljáróban kifejezte azt a — törvény elkészítése során is érvényesített — meggyőződését, hogy az úrbéri viszonyok felszámolásának szervesen illeszkednie kell a Mária Terézia úrbérrendelete óta kialakult törvényi keretekhez. A földesúr- jobbágy közötti kapcsok megszüntetésekor, a tiszta polgári földtulajdonviszonyok megteremtésekor az úrbéri kapcsolatot szabályozó jogszabályok betűje és szelleme jelentheti az egyedül jogszerű kiindulási alapot. Beszédének legfontosabb, terjedelmében is legnagyobb részében Deák az állami megváltás körének kiterjesztése ellen érvelt. Érvelésével azokat a képviselőket akarta kijózanítani, akik az utolsó hét (jellacic közeledtével egyre fokozódó) izgalmai közepette szinte versengtek a politikai célú osztogatásban. Deák ennek a hangulatnak szegült ellene, nem a földesúri érdekek védelmében, hanem a társadalmi igazságosság nevében. Elismerte, hogy a „szegény osztály iránt méltó figyelemmel kell lennünk”, de a képviselőknek szegezte a kérdést: midőn a Ház „ajándékot osztogat az állam közértékéből [...] azt is meg kell kérdeznünk, hogy midőn ajándékozunk, kiéből ajándékozunk? A magunk zsebéből egyedül? Éppen nem. [...] Hanem ajándékoz az országéból, éppen azon zsebből, melybe a legszegényebb emberek véres verítéke foly be.” Az „ajándékozás” nem egyeztethető össze a szociális igazságosság elvével azért sem, mivel annak kedvezményezettjei, az úrbéres jobbágyok és zsellérek éppen nem a társadalom legszegényebb rétegét alkotják: pl. a házatlan zsellérek, a cselédség 61 Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. S. a. r. Barta István. Budapest, 1952. I. rész. (KLÖM XIII. kötet). 23-25. p., Beér-Csizmadia i. m. 247. p., valamint Kónyi i. m. II. kötet 311-313. p., 316-319. p. 62Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Budapest, 1986. 657. p. 47
