A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás

E folyamat lezárását siettették azzal is, hogy a váltságösszeg részletekben való törlesztésére adandó húsz évet tízre kívánták csökkenteni. E két lényeges változtatás mellett csak kisebb módosításokat javasolt a bizottság: a szőlődézsma megváltásánál pl. a kármentesítés alapjául nem a jövedelmet, hanem a föld értékét kívánták tenni.53

Az „1848. évi IX-ik t. cikk folytáni szükséges intézkedésekről” szóló törvényjavaslat általános vitája szeptember 19-én kezdődött meg, természetesen már a 15-i határozat, azaz a szőlődézsma kötelező megszüntetésének figyelembevételével.

Az első napon inkább csak általánosságban folyt a vita arról, hogy milyen szempontokat kell érvényesíteni a feudális maradványok felszámolása során. Minden hozzászóló elfogadta, hogy az állam teherbíró képességére tekintettel kell lenni, de ezt a teherbíró képességet különbözőképpen ítélték meg. Ghyczy Kálmán (a kormány lemondása előtt Deák államdtkára, most Bathyány miniszterj elöl tje) a miniszterelnök üzenetét tolmácsolva, azt szorgalmazta, hogy legalább a fő elvek tekintetében Deák javaslatát fogadják el, azaz ne terjesszék ki túlságosan az állami kármentesítés hatályát. Egy utalással elismerte azonban, hogy „jelen esetben nehezítik a dolgot azon igények, melyeket a politika is megkíván”, azaz tisztában van vele, hogy a nép széles rétegeinek mozgósítása érdekében az államháztartás szempontjait háttérbe kell szorítani. Az „arany középút” megkeresését azonban a képviselőkre hárította. Halász Boldizsár és Nyáry Pál a Pozsonyban megkezdett út folytatását ajánlotta, azaz az állami kármentesítés kiterjesztését további birtoktípusokra és paraszti rétegekre. Nyáry bírálta a jobágyfelszabadító törvényt is, mint amely félmunkát végzett: teljesen indo- koladanul kiragadta az úrbéres szolgáltatásokat a feudális viszonyrendszerből, és csak azokat szüntette meg. Szerinte merő esedegesség az is, hogy csak az úrbéri terhekért járó megváltást vállalta magára az állam. Szerinte a logikus lépés az lett volna, ha azt iktatják törvénybe, miszerint „minden olyan viszony, mely az industriát [iparkodást, szorgalmat F. Z.] megfosztja fáradozása gyümölcseitől, mint a földet terhelő bilincs, szüntettessék meg”. Félszabályok nem használnak, jelend ki, és az úrbériség felszabadításával félmunkát végeztek a törvényhozók. Deák, sok pontjában csak megengedő javaslata jó lett volna 1830-ban, de 1848 őszén már kevés. A törvényhozásnak meg kell nyernie a nép bizalmát maga és a haza iránt - és e cél elérésére alkalmasabb alapnak tartotta a saját törvénytervezetét, mint a Deákét, ezért annak tárgyalását javasolta. Az általános vita keretében több hozzászóló már nagyon is részletekbe menően foglalkozott a 15-i országgyűlési határozattal (a szőlődézsma eltörléséről). A többség — a helyzet politikai kényszerének engedve — elfogadta a „státus általi megváltást”, ugyanakkor „nem akarja szaporítani a státusadósságot”, mely már az eddigi kárpódási kötelezettség miatt is tetemes. Kazinczy Gábor az áprilisi törvényt is bírálta az állami kármentesítés miatt, mondván, az ajándékba kapott szabadság és tulajdon „megtámadta az erkölcsiséget haszon nélkül”. Kazinczy szerint mo53Beér-Csizmadia, i. m. 632-635. p.

44