A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás
község viseli ennek költségeit. Meg kellett tehát határozni a község fogalmát is. Deák értelmezésében a községet azok alkotják, akik a helységben „akár belső, akár külső tartozmányokat” bírnak, akkor is ha nem laknak a faluban, tehát - hangsúlyozza - az a volt földesúr is a közösséghez számíttatik, „ki a helységben vagy annak határában valamely ingadan birtokot bír”. A haszonvételeket illető jogokat és kötelességeket tehát kifejezetten az ingatianbíráshoz kötötte a tervezet, és nem az ott lakáshoz. így kimaradtak belőle pl. a helyben lakó házadan zsellérek, részesültek viszont a volt földesúron kívül az ún. „bebírók” is. A közösség tagjai nem egyenlően viselték a megváltás terheit, illetve részesültek a jövedelmekből, hanem a birtokaik területének arányában. A megváltási összeg meghatározását és az ügylet lebonyolítását a megye által kiküldött bizottmányok végezték volna. Bonyolult — de alaposan átgondolt és igazságos — eljárást dolgozott ki a váltságösszeg meghatározására és felosztására. Figyelembe kellett venni a földesúr és a község eddigi kocsmáltatási jogának jövedelmét, és csak a különbözet után járt kárpódás. Ebből a földesúmak is részt kellett vállalnia, községbeli birtokai arányában, mivel maga is részese lesz az új konstrukcióban a közös italmérési jognak. A jog hangsúlyozottan a közösségé', azt közösségi formában kell hasznosítani is, pl. bérbeadás útján, tehát a házankénti kocsmanyitást határozottan tilalmazta a törvényalkotó. Az italmérési jog mintájára kellett rendezni a mészárszéktartást, a vendéglők, fogadók, kávéházak nyitását is. Teljesen szabaddá vált ellenben a pálinka- és sörfőzés, valamint a boltnyitás. Kárpódás nélkül megszűnt a földesúri malomjog: bárki szabadon állíthatott szél- vagy szárazmalmot, vízparti birtokán pedig vízi- vagy hajómalmot. Elsietettnek tűnik, így valószínűleg nem maradhatott volna sokáig érvényben a vadászati jog rendezése, amely szerint „a vadászatot és madarászatot kiki a maga birtokán szabadon gyakorolhatja; közös birtokban a vadászat és madarászat joga is közös leend”. A vadászati jog tehát kárpódás nélkül szűnt volna meg, és vált volna szélsőségesen szabaddá. A halászati jog, hasonlóan az italméréshez, az egész községet illeti, miután megváltotta azt a földesúrtól. A megváltás terhei, illetve a jövedelmek szintén birtokará- nyosan oszlottak volna meg. Ugyanez vonatkozott a vásártartás jogára is. Külön fejezetet alkotott a 62. §, amely a megváltásból eredő tartozások behajtására egyszerű és gyors bírósági eljárást („szóbeli pemtat”) írt elő. A hetedik és nyolcadik fejezet az eddig a földesúr és a község által közösen használt legelők, erdők és nádasok sorsát igyekezett rendezni a polgári tulajdonviszonyoknak megfelelően. A törvénytervezet nem írta elő kötelező jelleggel egyik esetben sem a megosztozást, de a fogalmazásból érezhetően ösztönözni akarta a tiszta, rendezett tulajdonlás megteremtését. A legelő elkülönözésére vonatkozóan érvényben hagyta az 1836:VI. törvénycikk 3. §-át, amely kevés konkrét előírást tartalmazott a megosztás arányait illetően, meglehetősen tág teret hagyva a jobb érdekérvényesítő 39
