A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás
cél. Ugyancsak a jogrend stabilitása érdekében nem lehetett többé bolygatni a korábban a földesúr birtokába került irtások tulajdonjogát. A maradványföldek sorsát a korábbi úrbéri törvények szellemében rendezte a tervezet: azokat úrbéri jellegűnek, s így állami kárpótlással felszabadultnak tekintette. Egy szerény földreform-jellegű lépést is kilátásba helyezett Deák javaslata: a jobbágytelekké alakítandó maradványföldeket az állam közreműködésével el kell adni, lehetőleg földdel nem rendelkezőknek. A bármilyen egyéb jogcímen bírt földeknél, a majorsági zsellérekhez hasonlóan, a parasztokat hagyta birtokon belül a tervezet: a földesúrnak kellett bizonyítania, hogy a kérdéses föld majorsági jellegű. Ismerve a földesúri-jobbágyi birtokviszonyok ösz- szekuszált állapotát, általában nem ígérkezett könnyűnek egy ilyen bizonyítási eljárás (valószínűleg sok esetben nem is volt lehetséges), tehát az ilyen rendezeden jogállású földek nagy része szintén állami kármentesítéssel maradt volna paraszti tulajdonban. Az örökös szerződés mellett használt földek esetében itt is lehetőséget nyitott az önmegváltásra, állami közvetítéssel. A negyedik fejezet hét paragrafusa egy egészen speciális, de nem jelentéktelen létszámú és gazdasági súlyú réteg, a dohánykertészek sorsát rendezte. Ezek ún. telepít- vényes falvakban laktak, melyek a kamara vagy magánföldesurak majorsági birtokain keletkeztek. A különleges szakértelmet igénylő dohány termeléséhez meghatározott időre béreltek földet. Az ő esetükben ment Deák legmesszebb a földesúri tulajdonjog korlátozásában, a szociális szempontok érvényesítésében. A föld majorsági jellege ugyanis itt nem volt kétséges, az érvényes szerződések határozott időre szóltak. A törvény, némileg eltérően az előző fejezetek logikájától, mégis rá akarta kényszeríteni a földesurakat, hogy a szerződést alakítsák örökös jellegűvé. Biztosítani akarta a belső telkek és a telepítéskor kapott rétek és szántók zavartalan birtoklását, állandó ösz- szegű bér fizetése fejében, sőt az önmegváltást is lehetővé kívánta tenni számukra. Ha a bérelt földek felől nem tudnak megegyezni a birtokossal, a telepítvényeseknek természetesen jogukban állt eladni házaikat és elköltözni. Erre az esetre a törvény ígéretet tett, hogy a pénzügyminiszter a kincstári birtokokon kedvező és állandó feltételek mellett letelepíti őket. A leghosszabb, az ötödik fejezet huszonkilenc paragrafusa az ún. kisebb királyi haszonvételek rendezett megszüntetését kísérelte meg levezényelni. Ezek közül a legnagyobb jövedelmet hozó, így legfontosabb az italmérési jog volt, ennek megfelelően a paragrafusok nagyobb része ezzel foglalkozik. Deák az egész rendezést néhány alapelvre vezeti vissza. Ezek közé tartozik, hogy a megszűnő jövedelmekért kárpótolni kell annak eddigi birtokosát; hogy ezek a haszonvételek a község egészét illetik; hogy a kárpótlást a községnek kell kifizetnie; hogy ezeknek a jogoknak a megváltása nem kötelező, tehát ha a község nem akarja vagy nem tudja megvenni a földesúrtól, akkor fennmarad annak monopóliuma. A királyi kisebb haszonvételek megváltásakor tehát a község a jog alanya: a község szerzi meg e jövedelmeket, és a 38
