A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig

Vachott Sándomé szerint a Kossuthnál megjelenő „első tisztelgők egyike” Deák volt. Vachott Sándor, Kossuth titkára azonnal be akarta vezetni a kormányzóhoz, de Deák szabadkozott: „Nem, nem, jelentés nélkül a kormányzót nem lephetem meg”. Vachott ezt az udvariasságot túlzottnak találta, de Deák megmaradt határozata mellett. Vachott tehát bejelentette őt Kossuthnak. Vachottné emlékirata szerint „Kossuth azonnal személyesen s a legmegelőzőbb barátsággal sietett Deák Ferenc elé, s oly melegen ölelte meg őt, mintha legkedvesebb testvérét fogadta s üdvözölte volna”. Több, mint egy óráig beszélgettek, „s megválásuk éppen oly szívélyes volt, mint találkozásuk”.70

Deák megérkeztéről az Opposition június 14-én számolt be.71 Ezt követte június 19-én a Respublica, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter lapja. Az aláíratlan cikk szerint „mindenki örül, látván őt öt hónapi elszakadás után ismét”, s szállásán, a Vadászkürt vendéglőben „sűrűk a jóknak látogatásai”. Deák személyében egy egész időszak jelenik meg, „melyet a békekövetséggel zárt be”. Deáknak, mint az alkotmányos monarchia emberének funkciója abban a pillanatban végződött, amikor az ellenség elutasította a békeajánlatot. „Az a pozíció már el van szigetelve, hullámzó tenger által, melyre a halálig sértett nemzet bocsátkozott vívni, vésszel és zajjal új, boldogabb partokért”. A cikk ezután — sokak találgatására hivatkozva — felteszi a kérdést: „Váljon az idők ezen ciklusában Deák mit teend?”; s nyomban meg is adja a választ: „Elfoglalja kétségtelenül a helyet, mely a parlamentben az övé. Lehetetlen el nem foglalnia”. A cikkíró azonban ezután ismét leszögezi: a nép és az uralkodás [sic!] között sokkal makacsabb a harc annál, hogysem az alkotmányos királyságról, „e tranzakcióról az uralkodás és demokrácia között még szó lehetne”. Amelyik fél győz, az teljessé teszi győzelmét; ám az előjelek a magyaroknak kedveznek. „Ily időben Deák sem hiányozhatik a szenátusban”. Az ország még alig élt parlamenti életet, „s máris nem egy nehéz részletnél néztünk a székre, melyet Deák elfoglalt”. A kodifí- kációk még csak ezután következnek, „és ennek folyamában Deák erejére szükségünk van. Új földet és új eget kell teremteni, rombolóbul építővé válni: és Dák az épület utolsó zárkövéig nem hiányozhatik. Mi igénybe vesszük erejét a nemzet színe előtt” — zárul a cikk.72

A Respublica Szemere hivatalos lapja volt, s az aláíratlan cikk, amelynek szerzője akár Csengery Antal vagy Kemény Zsigmond is lehetett, bizonyára nem állt távol Szemere véleményétől. A cikk egyértelmű felhívás volt arra, hogy Deák térjen vissza a politikai életbe, ugyanakkor azonnal feltételt is szabott e visszatéréshez: a lemondást az alkotmányos monarchia elvéről.

70 Vachott Sándomé: Rajzok a múltból. Emlékiratok. Bp., 1889. II. k. 121. p.

71 Die Opposition, 1849. jún. 14. No. 263. „Deák ist hier angekommen. — Lonovics und Majláth sind noch bei den Österreichern gefangen (?) Maneant in aeternitate”.

72 Respublica, 1849. jún. 19. No. 2. 6. p.

216