A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig

részét használhassa, de így is csak 1849. március 10. táján tért vissza Pestre, ahol igyekezett megsürgetni a per lefolytatását.54

Január 20-án arról beszéltek a fővárosban, hogy Windisch-Grätz megbízta volna ifj. Pázmándy Dénest és Deákot, „dolgozzanak ki az uralkodóházzal történendő egyezkedési tervet”. (Pázmándy és Ghyczy Kálmán valóban kidolgoztak egy ilyen tervet, s január 29-én be is nyújtották azt Windisch-Grátznek).55 Másnap már arról szólt a fáma, hogy Windisch-Grätz felajánlotta Keglevich Gábor gróf, tárnokmesternek és Deáknak a Helytartótanács visszaállításának eszközlését, s ennek elnökségét, de ezt egyikük sem fogadta el. Helyettük Szőgyény László volt alkancellár mondott igent, azzal a feltétellel, hogy „Magyarország integritása, az 1848 előtti consti- tutiója és magyar diplomaticai nyelve sértetlenül fog hagyatni”.56 Mindenesetre Majláth György volt országbíró éppen január 29-én írt arról Windisch-Grátznek, hogy „a volt igazságügyminiszter, Deák az igaz ember jól megérdemelt nevét viseli, politikai nézeteit tekintve egyike volt a legmérsékeltebbeknek, s kinevezése a leginkább megelégedésre méltónak”.57

Amikor február végén magyar sikerekről érkeztek (egyébiránt tartalmilag valóban alaptalan hírek) a fővárosba, Deák a történetíró Jászay Pál, Batthyány volt titkára előtt „ezt mesének, s az egész magyar küzdelmet hasztalan törekvésnek állította”. Jászay naplójában röviden összefoglalta Deák helyzetmegítélését. Deák szerint nagyon csekély belátású ember az, „ki fel nem tudja fogni, hogy független Magyarország független Ausztria mellett fenn nem állhat, s ha csak az európai hatalmasságok el nem határozzák, hogy az ausztriai birodalom feloszlattassék, mi pedig ennek megszűntét vonná maga után, Magyarország tőle el nem válhatik; sőt, még az általános európai háború is a magyar nemzet vesztét eszközölné, mert az olasz [recte: orosz] birodalom seregeinek Magyarországon kellene átvonulniok, ezek pedig mindenekelőtt a magyar nemzetet razíroznák”.58

54Urbán Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára. Századok, 1981/3. 595-597. p. — Batthyányné érdekes módon, Deák leveléről és szerepéről nem szól.

55 Közli Andies II. 412-418. p.

56Mátray 78., 80. p.

57 Közli Andies II. 409. p.

58Hentaller Lajos: Az osztrákok Pesten 1849 elején (Jászay Pál naplója 1849. január 1-től május hó 7- ig). (In:) Vérrózsák. Bp., 1906. I. k. 153-154. p. (1849. fcbr. 26.) Hentaller a bejegyzéshez fűzött jegyzetében teljes joggal állapította meg, hogy Kónyi azon állítása, miszerint Deák már januárban Pestről Kehidára ment, s onnan több ízben útnak indult Debrecenbe, alaptalan. Ettől függetlenül ezt az adatot átvette Király Béla 127. p., igaz, azzal az egyébként helytállónak tűnő megjegyzéssel, hogy Deák talán nem is erőlködött túlságosan annak érdekében, hogy Debrecenbe jusson. Kör- möczi Katalin 79. p. helyesen állapítja meg, hogy Deák csak 1849 február vége után ment haza Kehidára. 1849 tavaszára teszi Deák távozását Aldor Imre: Deák Ferencz élete. Emlékkönyv. 2. kiadás. Bp., é. n. 185. p. is.

211