A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig

lenség, s amikor Deák ezen csodálkozott, Poeltenberg azzal mentette magát, „hogy nincs pénz, a kémek tartása pedig igen sokba kerül”. Az alezredes hosszan és bizalmasan beszélt a követekkel, s többek között megjegyezte, „hogy igen sok áldozatba kerül védelmi harcunk, s jól tudja, hogy ő lesz az egyik áldozat. Bár a csatatéren érne végzetem, kiálta föl”. Végül egy Géczy nevű fiatal hadnagyot adott a küldöttség mellé egy káplárral és tizenkét huszárral.

A követség ezután nekilátott megkeresni a cs. kir. hadsereget. Első nap Marton- vásárig jutottak anélkül, hogy az ellenségre bukkantak volna. Hajnalban házigazdájuk azzal ébresztette őket, hogy itt az ellenség. Rövidesen azonban kiderült, hogy az egész csak vaklárma volt. A küldöttek ismét elindultak, s útközben a falusiaktól hallották, hogy Vereb községben „már vagy ötezer német van”. Amikor Deák erre megjegyezte, hogy akkor oda kell menniük, az egyik paraszt felkiáltott: „Ml az ördög, nem hallották az urak, hogy ott a német?” A falusiak csak akkor enyhültek meg, amikor megtudták, hogy a követség békét akar teremteni, s ezért siet a „német” táborba.

Vereben Végh János házánál szállásoltak be, de itt sem tudta senki megmondani, hol vannak a császáriak. Végül a követség tagjai megbízták Géczy hadnagyot, hogy keresse meg az ellenséget. Géczy rövidesen rábukkant Jellacic I. hadtestére, s Baracs- kán magának a bánnak a főhadiszállására. Jellacic megkérdezte tőle, mi járatban van, s amikor Géczy elmondta, a küldöttek neve után érdeklődött. „Tiszteletreméltó férfiak” — mondta a névsort hallva. Majd egy rövidke levéllel bocsátotta el Géczyt, amiben csak annyi szerepelt, hogy a hadnagy szabadon mehet a cs kir. hadsereg főhadiszállásáig. A küldöttség ezután Vereben meghált, s másnap innen indult tovább Windisch-Grátz Bicskén lévő főhadiszállására.

Bicske alatt a küldöttség tagjai feléjük irányzott ágyúkat láttak. Kishíja volt, hogy a tüzérek rájuk nem lőttek, ugyanis a bán nem értesítette Windisch-Grätzet a követség érkeztéről. Bicskére érve Géczy jelentette magát a főhadiszállás egyik tisztjénél. Egy másik tiszt nekitámadt Géczynek, hogyan mert előőrsi kíséret nélkül a főhadiszállásig jönni. Géczy megjegyezte, hogy sehol sem talált előőrsökre. A tiszt nem hitt neki, mire Majláth György kelt Géczy védelmére. Géczy elővette Jellacic levélkéjét, ami, ha lehet, még nagyobb megdöbbenést keltett a tisztek körében. „Hallatlan Ausztria dicsőséges hadi történetében — mondta egyikük. Csakugyan ide jöhettek ezek a parlamenterek anélkül, hogy előőrsökkel találkozhattak volna. Egy tábornoknak annyira nem tudni a hadi szabályokat. Az ellenség parlamentereit kíséret nélkül egy cédulácskával bocsátani a tábor kellő közepébe! És ez a hadvezér — tette hozzá gúnyosan — a lovagias J ellacic bán!”

Egy tiszt jelentette Windisch-Grátznek a küldöttség érkezését, majd maga Majláth, mint régi ismerőse kereste fel a herceget. Rövidesen visszajött egy segédtiszt, s közölte, hogy Windisch-Grátz Batthyány kivételével kész fogadni a küldötteket, de nem mint országos küldötteket. Hasonló hírrel tért vissza Majláth is. Windisch203