Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)
Simon Éva: Magyar nagybirtokosok tervezetei a Kanizsával szembeni végvidék kiépítéséről
várába királyi katonaságot. Később úgy látszik, ez a környék védelme szempontjából mégis szükségessé vált. Oka talán a Felső-Zala-völgy gyengébb védelmi erejében keresendő. A lovasság létszáma az előírtnál kevesebb volt 1601 augusztusában. Magyarázata a Pölöskénél szereplő 11 fős hiány, amelynek oka a fent nevezett csatában kereshető. A lovasság és gyalogság létszámának egymáshoz viszonyított aránya ellentétes eredményt mutat a régi szakirodalomban szereplő nézethez képest. Aszerint ugyanis ahhoz, hogy a törökség portyáit, beütéseit megfékezzék s a velük való harc eredményes legyen, szükséges volt, hogy a lovas vitézeket magasabb számban tartsák. Ezzel szemben a kimutatásban szereplő adatokat összevetve ellentétes eredményt kapunk. 1601-ben az összes katonának 36 %-a volt lovas. A terület későbbi mutatóinak vizsgálata, de a szemben fekvő Kanizsa török katonaságának arányszámai is megközelítőleg ugyanezt az eredményt adják.68 Gondolhatnánk első megközelítésben arra a ma uralkodó nézetre, miszerint a tizenötéves háború idején Magyarország is a hadügyi forradalom által érintett területek közé került, s ennek egyik fontos ismérve a gyalogos katonaság létszámának emelkedése.69 A korabeli hadviselés változása valóban ilyen igényeket támasztott, de az általunk vizsgált terület fent leírt talajviszonyainak ismeretében azt mondhatjuk, hogy a számarányok ilyetén alakulásában a lápos, mocsaras felszín játszotta a döntő szerepet. Ezt leglátványosabban Zalavár példája támasztja alá, ahol az erősség fontos szerepe ellenére sokáig egyáltalán nem tartottak lovas katonát. Végül meg kell vizsgálni a várkörzetek által képviselt erők nagyságát. A kimutatásból kitűnik, hogy a Sárvárhoz, ill. a Körmendhez tartozó várak együttes ereje megközelítőleg egyenlő volt. Az egyes véghelyek együtt egy mélységében többszörösen tagolt végvári rendszert képeztek, amelyben az egyes várkörzetek várai, mintegy észak-déli tengelyre fűzve sorakoztak egymás mögött. A végrendszer úgy épült ki, hogy egyszerre védhessen a Fehérvár és Kanizsa felől érkező támadások ellen. Fehérvár irányából először a győri végvidék, majd a sárvári körzet várláncába ütköztek a portyázók. Mögötte helyezkedett el a körmendi védvonal a második lépcsőben. Kanizsa oldaláról a védelem feltételeit a két egység együtt biztosította. A rendszer első vonalában a Körmendhez tartozó Szécsisziget és a Sárvárhoz „hallgató” Pölöske és Kapornak szerepel közepes erőt képviselve, valamint a Zala 68 Kelenik 1993. 103. p.; Velics Antal: Magyarországi török kincstári defterek I. Budapest, 1886, 401-405. p. 69 Kelenik József: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom kibontakozásában. A magyar egységek fegyverzete a tizenötéves háború időszakában. Hadtörténelmi Közlemények, 1991/4. 3-52. p. 82
