Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)
Horváth Zita: A tapolcai járás úrbéres viszonyai a Mária Terézia-féle úrbérrendezést megelőző évtizedekben
tak telekföldjei. A zsellérek többségének is volt azonban szőlőbirtoka, esetleg irtásföldje, ezek egyike sem tartozott azonban a telekföldek közé, így jogi értelemben a telekfölddel nem, csak szőlővel és irtvánnyal rendelkező jobbágyot zsellérként jegyezték be az úrbéres tabellákba. Igás állataik azért nem voltak, mert a földművelés egyébként is másodlagos szerepet játszott a szőlőművelés mellett. ”24 Hogy az idézett kategóriák közül melyik vonatkozik a vizsgált terület zselléreire, nem tudhatjuk biztosan. Akár a telekhez való kevésbé szoros kötődés, akár az igás állatok hiánya igaz lehet, sőt mivel a Balaton-felvidéken szőlőgazdálkodással is foglalkoztak, így Orosz István megközelítése is elfogadhatónak tűnik. Az irtásföldön való gazdálkodás is a zsellér kategóriába sorolta a parasztokat. A forrásokban sok helyen találunk utalást a „volt” irtásföldön való gazdálkodásra, amely kedvezőbb feltételeket nyújtott. Csak kilenced és tized köteles, ugyanakkor a füstpénz, az ajándék és a robot nem terheli itt a parasztokat. Ez különösen akkor volt jelentős, ha az irtásföld nagysága meghaladta a jobbágytelek nagyságát. A zsellérek alkották a szabadköltözők nagy részét. Hegymagas investigatiójában a következő olvasható: „Nincs urbárium... száma nem volt a szolgálatnak az örökös jobbágyok számára, míg a zsellérek 20 napot kézimunkával töltöttek. ”25 Tehát itt a zsellérek az örökös jobbágy ellentéteként jelennek meg. Sajnos a XVIII. század már csak örökölte ezeket a fogalmakat, ezért teljes bizonyossággal ezen forrásokból az eredetüket megtudni nem lehet. Egyetérthetünk Varga Jánossal, hogy a XVII. század első harmadában kiformálódtak „az idegen földre szálló szabadmenetelű rusticusok kötelezettségeinek mennyiségi és formai keretei jelentek meg a »naposság«, »taksásság«, »árendásság« fogalmai, és állandósult az e kifejezések mögött meghúzódó tartalom. A XVIII. század már az itt kialakult formai és tartalmi elemeket örökölte. ”26 A következőkben azt próbáljuk megvizsgálni, hogy a XVIII. század közepén még kimutathatók e különbségek - legalábbis a tapolcai járásban - a szabadmenetelű és az örökös jobbágyok terhei között.27 Jobbágyi szolgáltatások A szolgáltatások mértékét a következőképpen kíséreljük meg vizsgálni. Először a tisztán szabadmenetelű, majd a vegyes kötöttségű települések, végül a tisztán örökös jobbágyi kötöttségű Monostorapáti község adózását figyeljük meg. 24 Orosz István: Nemesek és jobbágyok. Bodrogkeresztúr társadalma a 17-18. században. In: Hagyományok és megújulás (Szerk. Orosz István) Debrecen, 1995, 179. p. 25 ZML IV. 1/g. Hegymagas, 2. kérdőpont. 26 Varga 1969. 365. p. 27 A 3. mellékletben közöljük a kötöttségi formák mellett, hogy mi szerint adóztak. 130
