Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)

Molnár Ambrus: A partikuláris iskolarendszer alakulása és fejlődése a hajdúvárosokban a XVII-XVIII. században

A következőkben néhány magyarázó megjegyzést kívánok tenni a partikula és a partikuláris iskola értelmezésére vonatkozóan.

A Pedagógiai Lexikon szerint „a magyar református kollégiumok, az úgynevezett anyaiskolák közelében található kisebb-nagyobb iskolák a XVII-XVIII. században”. A Magyar Történelmi Fogalomgyűjtemény hasonlóan fogalmaz: „A latin partikula rész, részecske szóból származik. Ezen a néven nevezték a XVI- XVII. században a nagyobb református kollégiumok, ún. anyaiskolák vonzáskörébe tartozó kisebb-nagyobb iskolákat”. A partikuláris iskola fogalmának meghatározásánál — mind a két esetben — a felekezeti jelleg domborodik ki. Általában a közvéleményben, de szakmai körökben is református vagy protestáns iskolatípust értenek alatta. Ezzel szemben — amint azt egy nemrégiben megjelent iskolatörténeti tanulmány megállapította — Tapolcán római katolikus schola particularis működött 1550 körül. A tanulmány szerzője ebből a tényből azt a helyes következtetést vonja el, hogy a partikuláris elnevezés a XVI. század első felében nem felekezetiségre utal, hanem egyféle iskolatípust jelölt az egész egységes katolikus iskolarendszer hierarchiájában. Ez az iskola tehát nem volt más, mint az a sajátos mezővárosi, faluhelyen falusi iskola a középkorban és az újkor elején, melyet plébániai iskolának szoktunk nevezni.2

Nem lehetetlen, hogy egy olyan elnevezéssel állunk szemben, amely a reformáció térhódítása előtti századokban a nem teljes tananyagot, esetleg csak az írást, olvasást és vallási ismereteket tanító, vidéki, városi vagy plébániai iskolát jelölt. A reformáció hívévé lett plébános vezetésével a falusi vagy mezővárosi közösség a templommal együtt megtartotta az iskolát is és csupán szellemében formálta át. Az új hitre tért lelkész lakását, illetve a templom melletti egyházi épületet továbbra is parochiának, az iskolát típusánál fogva továbbra is partikuláris iskolának nevezték.

Ezt a feltételezést erősíti egy másik kitűnő iskolatörténeti tanulmány megállapítása: „A reformáció a népoktatást a középkori alapokról indulva fejlesztette tovább. A középkori plébánia örökébe lépő, gyakran négy-öt faluból álló protestáns „egyházi megyék”-ben a prédikátorok mellett általában iskolamesterek is dolgoztak. Képzésük a vásárhelyi schola particulaban folyhatott, amely a XVI. század második felében igen magas színvonalon állott.3

2 Törőcsik Zoltán: Adatok a népiskolai oktatás történetéhez I. (XII-XV. század) In: Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 17. Veszprém, 1985. 413—421. o.

3 Sipos Gábor: Marosszéki népoktatás a XV. századtól 1848-ig. In: Jakó Zsigmond - Sipos Gábor (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok. 1980, 107. o. A tanulmány megemlíti, hogy

44