Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)
Karády Viktor: A középiskolai piac társadalomtörténeti problémái Magyarországon
végi) francia vagy angol középiskolákban sokkal kevésbé (ha egyáltalán) találkozni hasonló törekvéssel. A tananyag változásai mellett fontos „minőségi” ismérve az iskolai kínálatnak a tantárgyaknak tulajdonított „nehézség”, mely közvetve a különböző tárgyakra eső átlagjegyek szórásával mérhető. Magyarországon az eddigi kutatások szerint elsősorban a latint és a matematikát, utánuk a németet, a magyart és a fizikát osztályozták a legkeményebben — igy ezek tekinthetők a „legkomolyabb” tárgyaknak —, míg a vallástant és a testnevelést ugyanez a mérce egyértelműen melléktárgyként minősíti. Az ilyenfajta minősítés azonban mind történelmileg, mind intézménytípusok szerint változhatott. Érdekes lenne például tudni, hogy a későn kialakult közületi középiskolai hálózat vajon pontosan ugyanolyan „nehézségi” hierarchiával működött-e, mint a felekezeti gimnáziumok. Az a tény például, hogy 1924 után az akkor törvényesen kialakított reálgimnáziumok között feltűnően felül voltak képviselve az állami intézmények, míg felekezeti társaik leggyakrabban humán gimnáziumok maradtak, arra utal, hogy a közületi hálózat mintegy intézményesen a „modernebb” értékrendi opciót testesítette meg. Erre vonatkozólag is váratnak azonban magukra a részletesebb, oknyomozó vizsgálódások. Egy másik alapvető minőségi jellemzője az iskolai kínálatnak az oktatás nyelve. A nyelviség mindig lényeges ideológiai-politikai funkciót töltött be a nemzetállami kulturális infrastruktúra megteremtésénél, s ennek megfelelően a kulturálisan megosztott elitekkel rendelkező országokban vagy régiókban — így például a Habsburg-birodalmon belül Cseh-Morvaországban, Sziléziában vagy Bukovinában is — súlyos konfliktusokat gerjesztett a régi és új elitcsoportok között. Nálunk, ellentétben a nyelvileg, kulturálisan vagy nemzetiségileg egységesebb államalakulatokkal (ez tulajdonképpen Európa összes többi részére vonatkozik) igen nagy jelentőségű volt az a tény, hogy a modernizáció első szakaszában, a „hosszú” XIX. században, a többségében nem magyar ajkú országban az elitképzés kínálata majdnem kizárólag magyarnyelvű volt. A legtöbb nemzeti kisebbségnek nem volt anyanyelvi középiskolázási lehetősége, hiszen az 1860-as években alakult három szlovák középiskolát 1874-ben rendeletileg bezárták, s az erdélyi szászok (régi jogon) hat, a románok három majd négy, s a szerbek mindössze egy középiskola működtetésére kaptak engedélyt, így 1919 előtt csak a szászok anyanyelvi iskolai kínálata volt kielégítőnek mondható a magyarokén kívül. A magyar nyelvű elitképzés a nem magyar elitekre a megkövetelt akkultúráción át kulturális erőszakot gyakorolt, igaz, hogy ezt a domináns nemzeti clitcsoportba való társadalmi integrációval, s a képzés nyújtotta szakmai mobilitási lehetőségekkel kompenzálta. A kulturális 28
