Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)
Karády Viktor: A középiskolai piac társadalomtörténeti problémái Magyarországon
sokkal több, vagy sokkal kevesebb diák beiskolázása esetén is működőképes volt. A régi rendszerben, konkrétan a gimnáziumok első osztályaiban rendre 50 diák is ült (néha ennél is több), míg az érettségiző osztályokban sokszor csak egy vagy legfeljebb két tucatnyi. így a kereslet hatása közvetetetten és gyakran csak igen lassan (esetleg évek vagy évtizedek után) érvényesült az iskolák fejlesztésében, míg a kínálat bővülése legtöbbször azonnal stimuláló hatást fejtett ki a kereslet irányában. Az iskolai kínálat mennyiségi fejlődését messzemenően az egész iskolarendszer belső hierarchikus szerkezete, konkrétan a különböző intézménytípusok (tehát a kínálatfajták) fajlagos súlya határozta meg. Sommásan azt lehet mondani, hogy a nyugati típusú iskolafejlesztésben „alulról” és „felülről” egyszerre épült fel a rendszer a korán kialakuló elemi és egyetemi, illetve középiskolai hálózattal, míg a magyar típusúban az elitiskolák kínálata viszonylag sokkal korábban és nagyobb mértékben teremtődött meg, mint az alsóbb szintű kínálat. A múlt század második felére nézve például mindenféle összehasonlításból az derül ki, hogy a magyar gimnáziumok és reáliskolák (s ezen belül az erdélyiek) száma egységnyi népességre számítva messze a legmagasabb volt a Monarchia összes tartománya között (melyek némelyike más szempontból, pl. gazdaságilag, sokkal fejlettebbnek volt tekinthető). 1900 körül a magyarországi elitképző intézményrendszer befogadóképessége és társadalommorfológiai szerkezete (pl. földrajzi tagoltsága) a franciával vetekedett — ismét csak egységnyi népességhez viszonyítva. Ugyanakkor, a magyarországi elemi iskolázás, az analfabéták magas számarányát tekintetbe véve, messze elmaradt Európa nyugatibb régióival összehasonlítva. A magyar elitképzés kínálata tehát az ország más szempontok szerinti fejlettségéhez képest sokkal szélesebb volt, de keskeny alapra épült. A kiegyezés után viszont megjelent egy, az elitoktatással párhuzamos, de „felfelé” (az egyetemek, a főiskolák és általában az „úri” pályák felé) zsákutcás iskolai kínálat a felsőbb népiskolák, a polgári és a felső kereskedelmi iskolák formájában. Ez a kínálat részben újfajta közönségnek szólt, részben azonban a klasszikus középiskolák rekrutációs bázisából vonta el publikumát. Bár a nem klasszikus középiskolázás kínálata sohasem érte el a gimnáziumokét (1910-ben a polgári és a kereskedelmi iskolák, valamint a tanítóképzők együtt sem foglalkoztatták az összes középiskolásnak több, mint 41 %-át), evvel az elemi iskolán túli oktatási kínálat a régi rendszer végéig kettévált. Az úri rétegek felé vivő (s lényegében a két elvont „elittárgy” — a latin és/vagy a matematika — elmélyült oktatásával fémjelzett) iskolai út szembekerült a „gyakorlati” vagy alsóbb középosztályi szakmákhoz 25
