Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)

Mann Miklós: Oktatáspolitikusok és oktatáspolitikai koncepciók Magyarországon 1867-1944

gatásban s közegészségügyben számoltak volna”. Tehát a megoldást, a társadalmi békét, a gazdasági-társadalmi-kulturális fejlődést Huszár Károly a keresztényszocializmus gondolatkörében találta meg; rövid, három hónapig tartó kultuszminisztersége idején ezen szempontok alapján dolgozott.

A Huszár-, Simonyi- és Teleki-kormányok kultuszminisztere 1919-1920-ban Haller István volt. Beszédeiben már megjelent — Klebelsbcrget megelőzve — az értékes faj elmélete, a kultúrfölény gondolata: „mi értékes faj vagyunk, amelynek létezése és boldogulása az egész világnak érdeke — fejtegette, majd azt hangsúlyozta — mindent el kell követnünk, s minden áldozatot meg kell hoznunk, hogy azt a kultúrfölényt, melyben a hódítókkal szemben vagyunk, feltétlenül megtartsuk, sőt a lehetőség szerint minél rapidabb mértékben emeljük”. Véleménye szerint be kell bizonyítanunk a világnak, hogy igazságtalan békével nem lehet „egy kulturáltabb fajt egy kultúrálatlanabb faj alá tartósan rendelni”. Ennek bizonyítása érdekében viszont minden áldozatot meg kell hozni, „hogy kultúrfölényíink fenntartható és fejleszthető legyen”.

Miniszteri programbeszédében először a dualista korszak nevelésügyét bírálta, mivel az nem fordított eléggé gondot a nemzeti öntudat kifejlesztésére, nem törekedett az iskola és az élet közötti szerves kapcsolatra, s a testi nevelést is elhanyagolta. Ebből következően az iskola feladata, elsőrendű kötelessége, hogy „a nemzeti egyéniség érzetét keltse fel minden magyar gyermekben”, ugyanakkor meg kell erősíteni az új generációt a „keresztény világfclfogásban”. Az iskolai reformok bevezetését azonban akadályozta a nagyszámú, pedagógusok elleni fegyelmi vizsgálat, a menekült tanárok, tanítók elhelyezésének problémája, s a mindennapi oktatómunkát meggátló fű tőanyaghiány. A numerus clausus kérdéskörével kapcsolatban Haller azt fejtegette, hogy az egyetemi oktatás érdekében korlátozni kell a felvehető hallgatók számát; a beiratkozást „folyamodás előzze meg”. Ezután az egyetemek határozhatnak a felvételről: „nem felekezeti szempontok szerint fogunk itt dönteni, hanem magyar és nemzeti szempontok szerint”.

Haller 1920 őszén, a numerus clausus törvényjavaslat vitájában tartott beszédében abból indult ki: meg kell válogatni, ki emelkedhet „a magyar vezető intelligenciába”, mivel olyan értelmiségre van szükség „akik elsősorban a magyar talajban, a magyar történelemben, a magyar lélekben kutassanak, akiknek az legyen a céljuk és feladatuk, hogy azt, ami a magyar földben, a magyar lélekben, a magyar históriában kincs és értékes, azt derítsék fényre, azt fejlesszék tovább, azt mutassák meg a külföldnek”. A nevelés szempontjaira hivatkozva is igazolta a felvételek korlátozását, sőt felvetette az egyetemi decentralizálást, a hallgatók vidéki egyetemekre irányítását, egyrészt a budapesti

204