Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)
Kelemen Elemér: Az iskola a magyar társadalom történetében
differenciált iskolai tevékenység számára. A dolgozók iskolái az iskoláztatásból anyagi—társadalmi helyzetük okán kirekesztettek tömegei számára adták meg a demokratikus esélyegyenlőséget, az egyéni és a társadalmi boldoguláshoz szükséges műveltség megszerzésének lehetőségét. Az iskolák 1948-as államosításában megmutatkozó művelődéspolitikai fordulat azonban ismételten eltérítette a magyarországi iskola útját az egyetemes fejlődés elfogadott irányaitól. Az iskolafcjlödés irányait a hazai etatista hagyományokra építő szovjet típusú közoktatáspolitika szempontja határozták meg: egy alternatívák nélküli, egységes ideológiai politikai szempont szerint működő, monolit iskolarendszer, a „szocialista iskola” irányába. Ennek a nyugati mintákat keleti módszerekkel követő iskolafejlesztésnek azonban voltak korszakos eredményei. A nyolcosztályos általános iskola — annak ellenére, hogy kellően meg nem alapozott politikai döntés nyomán és a szükséges feltételek nélkül született meg, s a feltételhiány napjainkig végigkíséri működését — fogyatékosságai és nagy eltéréseket mutató eredményei ellenére a magyar társadalom egységes iskolájává, a modem tömegoktatás stabil alapintézményévé vált. Mind általánosabb lett a középfokú képzés, bár az 1960-as évektől — meglehet, a korszak alapvetően értelmiségellenes ideológiájából következően — a szakirányú képzés (és annak is hároméves, redukált változata) élvezett elsőbbséget az érettségivel záruló, teljes és általános képzést nyújtó gimnáziummal szemben. Ez az európai összehasonlításokban napjainkig kimutatható minőségi különbséget eredményezett. Különösen súlyos következményeit tapasztalhatjuk a nagyüzemi ipari és mezőgazdasági termelésre épített szakképzés egyoldalúságainak. A középfokú oktatás szerkezeti torzulásai ugyanakkor szükségképpen lefékezték a felsőoktatás évtizedeken át dinamikusnak mutatkozó fejlődését. A létszámhatárokkal és szigorú felvételi szűréssel korlátozott felsőoktatás a rendszerváltás időszakára a magyar iskolarendszer másik kritikus pontjává vált. 6. A XX. század kegyes hozzánk: a századvég ismételten felkínálta számunkra a korrekció, az egyetemes fejlődéshez történő igazodás történelmi esélyét. A helyzet drámaiságát jelzi, hogy bizonyos tekintetben nincs fejlesztési alternatívánk: az általános középfokú képzés kiterjesztése és a felsőoktatás megalapozott fejlesztése elháríthatatlan korparancs. Ebből a szempontból különösen nyugtalanítóak az átmenet bizonyos jelenségei, így például az állam — harsány politikai vitáktól kísért — kivonulási kísérletei — úgymond — az iskola „piacáról”. A hazai iskolarendszer modernizációjának egyik kulcskérdése, kétségtelenül, az elmúlt évtizedekben államosított iskola „visszatársadalmasítása”. Ez az Eötvös óta modemnek számító 16
