Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)
Kelemen Elemér: Az iskola a magyar társadalom történetében
iskolapolitikai elv azonban csak fokozatosan, az állampolgárok és az állampolgári közösségek alkalmassága és befogadóképessége, azaz az iskolafenntartás helyi anyagi, erkölcsi-tudati, társadalmi feltételei, a kötelezettség- és felelősségvállalás polgári viszonyai újjászületésének, újrateremtésének a folyamatában érvényesülhet maradéktalanul. Napjaink fenyegető veszélye az iskolarendszer katasztrofális mértékű divergálódása — a mélyülő társadalmi (és földrajzi) törésvonalak mentén, a hátrányos helyzetű térségek és társadalmi csoportok menthetetlen leszakadása, az iskolarendszer és a társadalom végzetes polarizálódása. A tömegoktatás szervezeti és tartalmi szétzilálódása meggátolhatja a növekvő társadalmi esélyegyenlőtlenség kívánatos csökkentését, végső fokon a tankötelezettség további kiterjesztését, a középfokú képzés általánossá tételét, a felsőoktatás létszámarányainak a „Közoktatási stratégiában” tervezett jelentős emelését, azaz az iskola társadalmi szerepének és hatásának — és természetesen az iskoláztatás feltételeinek — a modern polgári viszonyok követelményeihez igazodó, a gazdaság, a társadalom és az életkörülmények minőségi javulását ígérő erősítését, fejlesztését. A magyar történelemnek azokat a fényes korszakait, amikor lépést tarthattunk az egyetemes — európai — fejlődéssel, vagy sikerrel kíséreltük meg a felzárkózást perifériális helyzetünkből, a magyar iskolaügy nagy és sikeres expanziói előzték és alapozták meg. A reformkort és 1848-49-et a Ratiok kora, a „boldog békeidők”, az előző századforduló nagy nemzeti fellendülését a magyar közoktatásnak a népoktatási törvénnyel megalapozott modernizációja, polgári átalakítása. A modernizáció leckéje ma is adott; történelmünk példáiból, tanulságaiból pedig igazán ideje lenne tanulnunk. 17
