Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)

Sasfi Csaba: A nagykanizsai és a keszthelyi gimnázium vonzáskörzete és a diákok lakóhelyi koncentrációja 1808 és 1848 között

kólája többféle képzési funkcióval2 rendelkezett egy szervezeti formán, a nagygimnáziumon belül. A pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a vizsgált időszakban létezett a kisgimnáziumi (paedagogium, grammatikai iskola) szervezeti forma is, amely felsőbb, humanista osztályokkal nem rendelkezett, azonban ezek száma csekély.3 Másrészt számos „városi iskola” (schola capitalis) oktathatott olyan gyakorlati ismereteket, alakíthatott ki olyan készségeket, amelyeket a gimnáziumok is tanítottak az alsóbb osztályaikban. Vagyis a gimnáziumok ilyen városi iskolai funkciót is elláthattak azokban a térségekben, ahol ebben hiány volt, illetve azokban a helységekben, ahol a városi iskola típusa valamilyen oknál fogva nem épült ki.4

Bár ebben a korszakban — de még a század vége felé is — a korosztályos népesség meglehetősen kis része tanul középfokon, a diákság rendi állás szerinti összetétele korántsem mondható zártnak: meglehetősen nagy számban vannak a diákok között közrendüek. Elmondhatjuk tehát, hogy a korszak középfokú oktatása elitoktatás ugyan, de társadalmi szempontból nyitott: egy II. József uralkodása alatti rövid időszakot leszámítva formálisan nem érvényesül benne

2 Mészáros István a protestáns kollégiumok esetében fogalmazza meg ezt, mint kutatási problémát, de a katolikus nagygimnáziumokra ugyanez fennáll: „Mi a társadalmi jelentősége azok tanulmányainak, akik csak néhány évet töltöttek a kollégium falai között, és — ugyan sohasem kerültek a tógás diákok közé — de olvasni, írni, a világban gyakorlati módon tájékozódni nagyon jól megtanultak. (...) Jól tudjuk azonban, hogy a régi kollégiumok egyes tagozatainak viszonylag önálló képzési funkciójuk volt. Egy-egy tagozat viszonylag zárt, bizonyos szempontból befejezett művelődési anyagot nyújtott a növendékeknek; egy-egy tagozat végén kimaradni nem »kibukást« nem »lemorzsolódást« jelentett.” Mészáros István: Kollégiumtörté- nct-kutatási problémák. In: Magyar Pedagógia 1984. 2. sz. 8. o.

3 A Dunántúlon csak Pápán és Mohácson működött ilyen típusú középiskola.

4 Az iskolai szervezeti formák, illetve a konkrét iskolák képzési funkcióinak pontos meghatározása csak az oktatás tartalmi elemeinek (vizsgatételek, helyi tantervek, tanárok képesítése, tankönyvek stb.) és az iskola diákságának együttes elemzésével, a különböző iskolatípusok közötti átlépés arányainak ismeretében volna lehetséges. Különösen olyan helységekben lenne érdekes ilyen vizsgálat, ahol mindkét iskolatípus működött. A tartalmi vonatkozásban pedig a latin nyelv kérdése érdemel külön figyelmet: a két Ratio Educationis megfontolandó gyakorlati érveket is ad a latin tanítása mellett, egyes szerzők szerint pedig a latin nyelv ismerete a XVIII. század végén, de még a reformkorban is nem pusztán a nemesség, az egyházi személyek és a honoráciorok esetében jelenthetett szellemi tőkét. V. ö. Tóth István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz... Az írás térhódítása a művelődésben a kora újkori Magyarországon. Bp. I996i /Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 177 148-154. o. és Dcgré Alajos: Középiskolai oktatás Zala megyében az 1848-as forradalomtól a kiegyezésig. In: A Dunántúl településtörténetein. 1848-1867. PAB-VEAB évkönyv 1978. 204. o.

/32