’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)
A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI
ezred legyen készen a parancs vételére, hogy a kapott parancsra azonnal meg tudjon indulni. A hdt-től érkező utasítás alapján elrendeltem a pct. és Igv. alegységek feltöltését önként jelentkezőkkel, ez azonban nem nov. 4-én, hanem okt. 31-én történt, és nem mozgósítást, hanem a kieg. útján önkéntesek bevonultatását. 4-én: 04,30-kor a hadosztály parancsnoktól személyesen távbeszélőn az ezredparancsnok azt a parancsot kapta, hogy rendeljünk el mozgósítást a helyi Forradalmi Tanácson keresztül, mert az elöljáró Forradalmi Tanács úgy döntött, hogy polgári személyeket vonultassunk be és azokat lássuk el katonai felszereléssel. A kapott parancs értelmében az ezredparancsnokság a Lenti Járási bevonultatására. (sic!) Reggel 07,00-kor a be vonultatások meg is kezdődtek. Közben a Forradalmi Tanácstól Bördény Béla Forradalmi Tanács elnöke, valamint Dobszai Járási ügyész és Süket Győző Forradalmi Tanács tagok bejöttek a laktanyába azzal a céllal, hogy a katonai parancsnoksággal megbeszéljék az oroszok elleni harcot. A Járási Forradalmi Tanács felvetette, hogy az ezred Nova környékén rendezkedjen be védelemre és biztosítsa a laktanyát, valamint Lentit, hogy az Egerszeg felől jövő oroszok továbbjutását megakadályozzuk. A Forradalmi Katonai Tanács ezt az ajánlatot nem fogadta el és így javasolta azt, hogy akkor vonuljunk ki Lenti Dél területére, Lentihegyre és ott védjük magunkat és ha szorul a kapca akkor könnyen át tudunk jutni Jugoszláviába. Azonban a Katonai Forradalmi Tanács ezt az ajánlatot sem fogadta el, és így merült fel a harmadik ajánlat, hogy gerilla harcokat folytassunk. Közben Kovalik fhdgy. a Katonai Forr. Tanács tagja, azt határozta el, hogy ne harcoljunk az oroszok ellen, mert nagy erejű hadsereg ellen a kis ezredünk úgysem tudja felvenni a harcot, hanem az egész ezreddel együtt menjünk át Ausztriába. Majd utána rögtön azt mondta, hogy mivel Jugoszlávia közelebb van, ő kimegy egy küldöttséggel és megkérdezi a Jugoszláv határőröket, hogy átmehet-e az ezred, és ha ez lehetséges, akkor vissza fog jönni, és akkor ezt meg fogja mondani. Az ezredparancsnok, illetve a Forradalmi Katonai Tanács úgy döntött, hogy összehívja a személyi állomány tisztikarát, és ott ismerteti a kialakult helyzetet, és meghallgatja a tisztikar véleményét. A tisztigyűlés 09,00-re lett összehívva. Ez alatt az idö alatt Kovalik fhdgy., Marton tizedes, Gallai tizedes, és a Lenti Forradalmi Katonai Tanács tagjai eltávoztak a jugoszláv határra. [...] Volt olyan polgári csoport, akik nem kaptak már felszerelést annál az oknál fogva, mivel az ezred személyi állományának már háromnegyed része elhagyta a laktanyát, így a raktárakat az ott illetékes személyek bezárták. Erre Bedök hdgy. a