’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)

A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI

polgári személyeket magához intette, és velük együtt a raktárakat feltörték, és azt a még ezután érkező polgári személyek fosztogatni kezdték. Ilyen körülmények között érkezett vissza a Lenti Forradalmi Tanács elnöke, négy forradalmi tanácstaggal és az ezred parancsnokát Rácz János alezredest kényszerítette, hogy hagyja el ő is a laktanyát, vonuljon ki Lentihegyre és vegye át az ezred vezetését. Rácz János alezredes ennek a követelésnek nem tett eleget, mivel az ezredet ilyen körülmények között már összefogni nem volt képes senki és nem is lehetett. A Lenti Járási Forradalmi Tanács elnöke, akkor a többi ezred törzs beosztott tisztjeit egyenként akarta rábírni arra, hogy az ezred vezetését vállalják el. Azon­ban erre nem volt hajlandó senki. Ez alatt az idő alatt a laktanyát a tisztek kivéte­lével a személyi állomány elhagyta. Az ezred törzs tisztjei és a többi tisztek is lakásukra távoztak, azzal az elhatározással, hogy családjukat megvédik, számítva arra, hogy a Lentiben lévő fegyveres ellenforradalmárok az éj folyamán meg fog­ják támadni az itt visszamaradt tiszteket. [...] A 4-i és az utána következő két napot mindaddig, amíg a szovjet csapatok meg nem érkeztek, a fejetlenség, amit a Lenti Forradalmi Tanács és az ezred Katonai Tanácsába beépült ellenforradalmi egyének okoztak, és a teljes zűrzavar jellemezte a helyzetet. [...] Ez alatt az idő alatt Rácz János alezredes az ezred parancsnoka a hadosztály által tartott eligazításon vett részt. A szovjet csapatok megérkezésekor november 7-én feltették a kérdést Császár Károly szds. ezred parancsnok helyettesének, hogy "Mit akarunk, ki mellett vagyunk?" Császár szds. a következőket válaszolta: "A szovjet csapatok oldalán vagyaink és már nagyon vártuk őket". Ezután harckocsikkal a laktanya udvarára vonultak a tiszteket és a meglévő pár katonát összehívták, fegyvereinket elszedték. Azonban még ugyan ezen a napon látva azt, hogy a tisztek mindegyike ez idő szerint kb. 80 fö tiszt a szovjet csapa­tok mellett van vissza adták pisztolyaikat. A további napokban megkezdődött a fegyver és anyagbegyűjtés. A kormányhatározat alapján tiszti nyilatkozatokat írtunk alá. Megjegyezni kívánjuk, hogy a szovjet harcosokkal, tisztekkel az elkövetkezen­dő napok alatt a legbensőségesebb kapcsolatokat építettünk ki. Meggyőződtek a szovjet elvtársak arról, úgy szintén mi is, hogy egyikünk se kíván még egyszer Rákosi, Gerő féle uralmat, de tiszta szívünkből kívánjuk, a munkásosztály, a pa­rasztság a népi demokráciánkhoz hű értelmiség hatalmát. [...]

Next

/
Thumbnails
Contents