Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)
KELENIK JÓZSEF: A KANIZSA ELLENI VÉGVIDÉK KATONAI EREJÉNEK VÁLTOZÁSAI 1633-1638
mére, mert már ez érdekes problémákat vet fel. Tudjuk, hogy az adott időszakban a Kanizsa elleni főkapitánysághoz a következő várak, palánkok, illetve őrhelyek tartoztak: Egerszeg, Pölöske, Kapornak, Egervár, Kemend, Lövő, Magyarosd, Tótfalu, Kiskomárom, Zalavár, Szentgrót, Szentgyörgy, Bér, Légrád, Lenti, Lendva, Szécsiszigct, Szcmenye, Szentpéter és Kányavár. 2 Az általunk vizsgált kimutatás viszont - az alábbi sorrendben - csak tizennégy „erősséget" vesz számba. Ezek Körmend 3 , Egerszeg, Pölöske, Kapornak, Egervár, Kemend, Lövő, Magyarosd, Tótfalu, Kiskomárom, Zalavár, Szentgrót, Szentgyörgy, Bér. A felsorolt helyeket térképre vetítve, azok földrajzi elhelyezkedéséből és a katonaság eloszlásából arra következtethetünk, hogy a Kanizsa elleni főkapitányság, a védelem területi megosztottságának elve alapján, három csoportra, három várkörzetre oszlott. Az első Egerszeg központtal a Zala nyugat-keleti irányú vonalát, illetve annak elő- és mögöttes területeit védte. A kiskomáromi körzet várai a Zala észak-déli vonalát őrizték. A harmadik csoport várai 4 pedig Légrádtól észak felé húzódva zárták el a kanizsai törökök portyáinak útját. Érdekes, hogy a harmadik csoport várai közül egyik sem szerepel az összeírásban. Ennek okát pillanatnyilag csak találgatjuk. Nem tartjuk lehetetlennek, hogy ez összefüggésben lehet azzal a ténnyel, hogy e csoport várai egy egészen más irányban, a muraközi védelem előterében feküdtek, így valójában azzal alkottak harcászati egységet. Igaz az általunk feldolgozott összeírás csupán a Kanizsa ellen vettet várak 65%-áról szolgáltat adatokat, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy fekvésük, igazgatásuk alapján ezek a várak azok, amelyek a Kanizsa ellen vetett végvidék adminisztratív egységén belül valódi védelmi egységet képeztek. 5 2 Varga J. János: Szervitorok katonai szolgálata a XVI-XVU. századi dunántúli nagybirtokon. Budapest, 1981. 92.o. Itt kell megjegyeznünk, hogy bár a kimutatás Körmendet a Kanizsa ellen vetett várak közé sorolja, sőt közülük elsőnek említi, az itteni őrséget csak bizonyos femitartásokkal sorolhatjuk e végvidék katonaságához. Mint arra Pálffy Géza kollégám felhívta a figyelmemet, Batthyány I. Ádám dunántúli kerületi főkapitányként rendelkezett az említett 250 főnyi katonasággal. Őket mivel ennyi ember elhelyezésére egyedül a körmendi vár és város által alkotott erődegyüttes volt alkalmas - a Batthyány család eme gazdasági birtokközpontjában helyezték el. S jóllehet ez a katonaság aktívan részt vett a Zala megyei harcokban, őket csak és kizárólag Batthyány személye kapcsolta nem hivatalosan a Kanizsa ellen vetett végekhez. Batthyány I. Ádám ugyanis egy személyben volt dunántúli kerületi főkapitány - e tisztségében 150 lovas és 100 gyalogos fölött rendelkezett - és a Kanizsa ellen vetett végvidék főkapitánya. Körmend tehát, bár a rábai védővonal része volt, a főkapitány "vezetési és hírközlési központjaként" szerepet kapott a Kanizsa elleni várak életében, harcaiban. 4 Ezek: Légrád, Lenti, Lendva, Szécsisziget, Szemenye, Szentpéter és Kányavár. 5 A fentiek alaposabb átgondolására Perjés Gézának az összeírás jellegére, hiányosságaira utaló lektori kérdései indítottak. A kidolgozásban pedig Pálffy Géza adatai és megjegyzései voltak
