Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)
FOKI IBOLYA: NAGYKANIZSA HONVÉDZÁSZLÓALJAT KÉR - NAGYKANIZSA HONVÉDZÁSZLÓALJAT KÉR
keretek között is lehetett folytatni (csizmadia, gombkötő, bábsütő, nyereggyártó stb.). Ugyanakkor új iparágak is feltűnnek: lakatos, szobafestő, esztergályos, fodrász, "piperész" stb. Mindemellett inkább az előbbiek voltak túlsúlyban, Kanizsa ipara tehát ekkor még meglehetősen kézműipari jellegű. 1876-ban 362 ipari vállalkozót jegyeztek fel 885 alkalmazottal. Ők 13 iparág 68 féle szakágazatában tevékenykedtek. Többségük számára a ruházati, az építő-, a vendéglátó-, az élelmiszer-, illetve a fa- és csontipar biztosította a megélhetést. Külön iparágként jelent meg a gépipar, a vegyipar, a nyomdaipar, és a városiasodás jeleként felfedezhetjük a szolgáltatóipar vállalkozásait is. A differenciálódás, a szakágazatok nagy száma, az iparosok által fizetett jövedelemadó magas összege már egy bonyolultabb, a céhes kereteken túlmutató iparszerkezetet tükröz. 21 A fejlődő ipar és kereskedelem nem hiányolhatta a bankokat sem, korszakunkban Nagykanizsán is megalakultak a különböző pénzintézetek. A fentiekből látható, hogy a város gazdasági élete az 1860-1870-es években virágzásnak indult. Ez az időszak nagyjából az 1860-as évek elején kezdődött és forrásaink keletkezésének idején, 1869-ben már lehetett érezni első eredményeit. Az új vasútvonalak hozták és vitték a bőséges áruszállítmányokat, az iparosok pedig igyekeztek a fellendülő kereskedelem által gyarapodó polgárság elvárásainak megfelelő, magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtani. Csak az maradt fenn a versenyben, aki a változó kor változó igényeit rugalmasan és minél gyorsabban ki tudta elégíteni. Ebben a helyzetben sem a kereskedő, sem az iparos, sem pedig az árutermelő birtokos nem nélkülözhette segítő családtagjait vagy alkalmazottait, mert megrendelések sorsa állt vagy bukott a határidőre való teljesítésen. Nem csoda hát, ha a kanizsai polgárság nem lelkesedett azért, hogy a honvédségbe besorozott fiait, segédeit egy, a honvédzászlóalj törzsét és állandósított századát befogadó idegen városban heteken át távol tartsák kiképzés vagy gyakorlat miatt. Helybe, azaz Kanizsára kellett hozni a honvédzászlóaljat annak érdekében, hogy a katonaköteles kanizsai fiatalok is helyben maradhassanak hazafias kötelességük teljesítése során. Ennek folytán lehetőség nyílt arra, hogy többet tartózkodjanak családjuk körében, s ezáltal egyrészt pénzt takarítsanak meg, másrészt a gyakorlatok szüneteiben besegítsenek a folyó munkákba, intézhessék az esetleges üzleti ügyeket. így született meg az a folyamodvány, melyben a kanizsai polgárok korábbi elhatározásának megváltoztatására kérték a városi tanácsot és kifejezték azon óhajukat, hogy Nagykanizsa egy honvédzászlóalj állomáshelye legyen. A kérvényben világosan megfogalmazták érdekeiket, amelynek során egyértelművé tették, hogy főként a gazdaság prosperáló ágazataiban érdekelt iparosokat, kereskedőket érinti hátrányosan a tanács elhamarkodott döntése. Hangsúlyozták, hogy a város ipara és kereskedelme "megmérhetetlen" és "kiszámíthat[at]lan veszteségnek tétetnék ki", s ez a következő nemzedéket éppúgy sújtaná, mint a mostanit. A zászlóalj idehelyezésével mindezt szerették volna elkerülni és kiemelték azokat "a forgalom[ra], élénkségfre] és társadalomira]" származó előnyöket, melyek a honvédség itt tartózkodása által keletkeznek. 21 ZML IV. 259. b. 3407/1862., T. Mérey 135-136., 150. p.
