Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)
HERMANN RÓBERT: A DRÁVAI HADTEST HADMŰVELETI NAPLÓJA - A pákozdi ütközet
Ennek az eshetőségnek, azonban már az ütközet kezdetén egy üteg felállítása által elejét véve, Móga altábornagy kiadta a parancsot, hogy a főút és a Velencei-tó között felállított huszárok egy osztálya nyomuljon előre, s kényszerítse az ellenséget az elől lévő dombok mögött álló csapatai megmutatására. A Sándor-huszárezred előrenyomuló osztályát 102 a két állás közt folyó patak előretörésében megakasztja, helybenmaradásra kényszerül, s a meredek, s részben mocsaras parton csak néhány csatár küldhető előre az ellenségre. Ezáltal indíttatva, az ellenség a dombtól oldalvást ugyancsak egy osztály lovassággal mutatkozik, s az út mentén a domboldalban egy fél hatfontos röppentyűüteget vonultat fel, s élénk tűzzel arra kényszeríti az alig 800 lépésnyire álló huszárosztályt, hogy a leggyorsabban korábbi helyzetébe vonuljon vissza. Az ellenség ugyanakkor általános előrenyomulást kísérel meg a szőlőskertekben álló gyalogságával, de véghezvinni nem képes, mert az ezen az oldalon felállított magyar hatfontos üteg 103 olyan heves és biztos tűzzel tartja fel az újra meg újra előrenyomuló 3 horvát rohamoszlopot, hogy azok a negyedik, végül két, a kerítésekig előrehozott ágyútól támogatott előrenyomulásuk után részben szétszórva, ismét régi állásukba, a szőlőkbe vonulnak vissza. A horvátok által az út közelébe felvonultatott hatfontos és fél röppentyűüteget egy másik, a huszárok mellett álló magyar hatfontos üteg lövi, s az végül elhallgattatva a pákozdi domb mögé vonul vissza. Az ellenség erre hirtelen egészen beszünteti tüzét, elülső osztagait visszavonja, s anélkül, hogy további összecsapást kezdeményezne, az éjszaka beálltáig állásában marad. A magyar hadtest tapasztalt katonái felismerve, hogy az ellenség délután 2 óra körül már lemondott a pákozdi magyar állás áttöréséről, a vezérkari tisztek közvetítésével azt követelték a parancsnoktól, Móga altábornagytól, hogy az idáig meg nem támadott balszárny előrenyomulhasson, s így a hátráló ellenséget Székesfehérvártól elnyomhassa; figyelmét és főerőit fordítsa arra, hogy alkalmat találjon a meggyengült balszárnya elleni előrenyomulásra, azt Kisfaludyval egyesülve ugyancsak Székesfehérvár irányába vesse vissza, s így a teljes horvát erőt kényszerítse visszavonulásra Székesfehérvár felé. Móga altábornagy azonban minden vonatkozásban már elöregedve, túlságosan merésznek találta a tervet, s megelégedett azzal, hogy értésre adja, különösen szerencsésnek tartja magát, hogy a horvátok nem verték meg bevehetetlen állásában. Az éj beálltáig tehát a magyar hadtest is tétlen maradt, részben ellátta csapatait, s minden közbeavatkozás nélkül szemlélte a horvátok elvonulását a szőlőhegy gerincén a budai postaút és a lovasberényi út között. A csata a felek határozatlansága miatt így végetért, s minden elkövetett hiba ellenére a magyar hadtest javára dőlt el. Állását megtartotta, míg a horvát sereg, amelynek feladata a postaúton a Pest felé nyomulás volt, ezt nem csak hogy nem oldotta meg, hanem Ez az alezredesi osztály volt. Zámbelly 177. o. Ez Mack József ütege volt.
