Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)

KELENIK JÓZSEF: A KANIZSA ELLENI VÉGVIDÉK KATONAI EREJÉNEK VÁLTOZÁSAI 1633-1638 - A veszteségek megoszlása az egyes csapatnemek között

Az összesített veszteségadatok alapján levont következtetések helyességét megerősítik az egyes részelemzések is. Három évben, a két legharciasabb (1633, 1637), illetve a legbékésebb (1635) esztendőben vizsgáltuk a várak létszám- és veszteségarányait. 1633-ban Pölöske őrsége a várkerület összlétszámának 8%-át, Egervár pedig mindössze 5,4%-át adta, az összveszteségből viszont 20, illetve 12,3% esett rájuk. (ld. 18. diagram) A másik súlyos veszteségű évben, 1637-ben, a török aktivitása elsősorban a Zala alsó folyása felé irányult. Kiskomáromnak 12, Zalavárnak 4,6, Szentgyörgynek pedig 5,7%-al emelkedett veszteségaránya a létszámaránya fölé. (ld. 19. diagram) A legbékésebb év, 1635. folyamán Pölöske, Kapornak és Zalavár aránytalanul súlyos áldozatai tájékoztatnak a török mozgásának fő irányairól, (ld. 20. diagram) A Kanizsa ellen vetett várak közül északon Pölöske és Egervár illetve Kapornak, keleten pedig Zalavár és Szentgyörgy őrségei szenvedték a legsúlyosabb veszteségeket. A török támadások súlya földrajzi és katonai helyzetük miatt nehezedett éppen ezekre a várakra. Egervár kivételével mindegyikük a védelmi rendszer legelöl álló, fontos zárópozícióban lévő, de kislétszámú, katonailag viszonylag erőtlen helyőrsége volt. A rendszer nagy várait - Kiskomáromot és Egerszeget - részben földrajzi fekvésük, részben pedig jelentős katonai potenciáljuk miatt a portyák jobbára elkerülték. így, bár ezek képezték a védelem talpkövét, a legtöbb támadást a jelek szerint az olyan kislétszámú váraknak kellett felfogniuk és elhárítaniuk, mint Pölöske vagy Zalavár. Ezek a kicsiny és névtelen várak kicsiny és névtelen helyőrségükkel gyakran súlyosabb áldozatokat hoztak az ország védelméért, mint híres-neves nagy erősségeink. A veszteségek megoszlása az egyes csapatnemek között A történeti, hadtörténeti szakirodalomban eddig is közismert tény volt, hogy a XVIXVII. század harcaiban a gyalogos katonaság a lovasságnál jóval súlyosabb veszteségeket volt kénytelen elszenvedni. A magyarországi török háborúk történeti irodalmában se szeri, se száma azoknak a forrásoknak, amelyek a magára hagyott gyalogság kilátástalan harcáról és teljes pusztulásáról tudósítanak. Ezek az adatok azonban általában egyegy vesztett csatát, balul sikerült portyát, tehát feljegyzésre méltó, rendkívüli eseményt örökítettek meg. Ezek a szélsőségek, jóllehet szorosan hozzátartoztak a végvári élethez, mégsem alkalmasak a hétköznapok harcainak bemutatására. így a bőséges forrásbázis ellenére a gyalogság és a lovasság veszteségi arányait illető ismereteink jobbára az általánosságok szintjén mozognak. Az összeírás adatainak elemzése remélhetőleg e ponton is ad néhány újabb támpontot a kutatás számára. A 21. diagram az 1633-1638 közötti időszak összveszteségének csapatnemek szerinti megoszlását mutatja. Az adatsor ebben a formában természetesen csak az elesettek számáról tájékoztat. A lovasságot, illetve a gyalogságot ért veszteségek súlyosságát ebben az esetben is csak a létszám- és veszteségarányok összevetésével állapíthatjuk meg.